"Zavaros tekintettel" nézett be a móri gyilkos

rtl.hu

2004. október 13. 11:57

'Benézett a boltba, majd így fogalmazott: zavarosak voltak a szemei, és megijedtem tőle' - mondta a tanú.

A bíróság elsőkét egy olyan tanút hallgatott meg, aki csupán egy percnyire dolgozik a Móri bankfióktól. Az asszony azt mondta 2002. május 9-én délelőtt, vagyis a vérengzés idején, látott egy zavaros tekintetű idegent a bank irányába menni.

„Olyan volt a szeme, mint aki - hát nem volt részeg, de zavarosak voltak a szemei és megijedtem tőle” – mondta a tanú.

Nem sokkal később az asszony még egyszer találkozott a férfivel az utcán. Állítása szerint azonban ennyi idő után már nem tudja megmondani, hogy a különös tekintetű férfi azonos-e valamelyik vádlottal. 

Nem látott és nem hallott semmit az a férfi, aki feltehetően a vérengzéssel egy időben próbált meg pénzt kivenni, a bank automatájából. Ezután az ajtóhoz ment, amit zárva talált, ezért tovább ment.

A vádlottak távollétében a bíróság meghallgatta azt a védett tanút is, aki a bankban dolgozott és annak köszönheti az életét, hogy a rablás idején éppen szabadságon volt. Az asszony azt mondta a vérengzés előtti hetekben semmilyen gyanúsat nem tapasztaltak a bankfiókban és környékén.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!