Lángolt a bérház teteje
2004. október 9. 16:59
Megbúvó parázslás miatt égett le két lakás és az egész tető egy budapesti házban az éjszaka. A tűzben senki nem sérült meg, a kár több tízmillió forint.
A budai Lánchíd utcához este fél 10-kor riasztották a tűzoltókat. Az első egységek kiérkezés után kiderült, hogy a ház 500 négyzetméteres tetőterében két lakás is ég, ezért még több egységet, összesen 67 tűzoltót rendeltek ki.
'Szigeteltek az egyik tetőtéri lakásban pénteken, és a szigetelő anyag melegítéséhez pörzsölőt használtak. Az elsődleges adatok alapján, eközben keletkezhetett a parázs, amelyből lassú izzással fejlődhetett ki a tűz' - mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
A lángok kilométerekre ellátszódtak. Azt először nem lehetett tudni, hogy mindenki kijött-e a lakásából, de végül mindenkinek sikerült időben elhagynia lakását.
Az oltás közben a víz néhány cserepet is lesodort a tetőről, amik egy a ház előtt parkoló autót is összetörtek. Azért, hogy a kocsiban ne legyen nagyobb kár, egy tűzoltó bemászott az autóba, kiengedte a féket, és a kocsit így arrébb tudták tolni
A tüzet csak 2 óra folyamatos oltás után tudták megfékezni, a kár több tízmillió forint. A lakók elmondták, lakásukra és a házra is volt biztosítás, és az önkormányzattól is segítséget várnak.