2004. október 9. 18:51

Nincs elég pénz a Debreceni Ítélőtábla felépítésére. A bíróságokon ezért továbbra is marad az elviselhetetlen zsúfoltság.

A bíróság informatikai osztálya most leginkább egy számítástechnikai szervíz raktárára hasonlít. Az alig 30 négyzetméteres helyiségben 10-en dolgoznak. Hétfőn új kolléga érkezik, de leülni csak akkor tud majd, ha bezsúfolnak még egy asztalt székkel.

A Debreceni Ítélőtábla januártól a megyei bírósággal közös, régi épületben, meglehetősen rossz körülmények között kezdi meg működését 25 bíróval.

Jövő évtől nekik, valamint a fellebbviteli főügyészség és a városi bíróság munkatársainak biztosított volna jó munkakörülményeket az új épület. A kormány az építkezésre korábban 950 millió forintot különített el. Mostanra viszont kiderült, hogy ennyi pénzért senki sem vállalja az épület kivitelezését.

„Ez rövidtávon elmegy, de hosszú távon akár működésképtelenné is válhat a két bíróság” – mondta Szabóné Dr. Kerékgyártó Judit, a Debreceni Ítélőtábla elnöke.

Az Igazságügyi negyed felépítéshez a város a telket biztosítja. A munkálatok megkezdéséhez azonban még legalább fél milliárd forint hiányzik. Emiatt továbbra is három, esetleg négy négyzetméternyi iroda jut egy debreceni bíróra.

Azt most még senki sem tudja, hogy a bírák mikor költözhetnek majd az új helyre. A hiányzó százmilliók miatt csúszik az építkezés, a bíróságokon pedig továbbra is marad az elviselhetetlen zsúfoltság.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!