Elrabolták Diánát
2004. október 9. 18:34
A rendőrség szerint 7-8 millió forintra tehető a pénteken este ellopott Lotz Károly festmény értéke. A Diána című híres képet egy 11. kerületi lakásból vitte el két rabló.
Az idős házaspár lakásának ajtaját és ablakait rács védte, riasztójuk is volt. A rablók azonban mégis bejutottak a lakásba és elvitték Lotz Károly Diána című festményét.
A rablók úgy jutottak be késő este a lakásba, hogy lekapcsolták a ház falán elhelyezett villanyórát. Amikor a házaspár kinyitotta a bejárati ajtót, hogy megnézzék, máshol van-e áram, azonnal leütötték.
'Azonnal támadtak, és súlyos sérüléseket szenvedett a feleségem. Engem egy pisztollyal tartottak sakkban, amíg a többiek raboltak' - mondta Veres Miklós.
A rablás után az idős asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Mozgáskorlátozott férjét nem bántották. A rablók felforgatták a lakást, ékszereket és a képet vitték el.
A férfi azt mondja, hobbi szinten szokott képeket festeni és restaurálni. Az utóbbi időben azonban nem volt megrendelése és idegen is csak egyszer járt a lakásban. Az éjszakai támadókat azonban nem ismerte fel.
'Sötét volt, nem látták a tetteseket. Feltehetően két férfiről van szó' - mondta Bartha László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Bár a festményt magángyűjtőtől rabolták el, a műalkotás szerepel a Nemzeti Galéria nyilvántartásában is. Lotz Károly Diána című festményének értékét több millió forintra becsülik.
'A képet külföldön illetve belföldön is értékesíthetik, de az is elképzelhető, hogy megrendelésre dolgoztak a rablók' - mondta a Független Hírügynökségnek Bartha László.
Egy neve elhallgatását kérő magyar műgyűjtő viszont úgy fogalmazott: Lotz Károly képei iránt ma nincs érdeklődés külföldön. Hazai gyűjtő pedig nemigen ad milliókat egy körözött Lotz-képért. Ezért ő inkább azt valószínűsíti, hogy a rablók nem tudták pontosan, mit visznek el.