Rács mögött a veszélyes bűnöző
2004. október 8. 18:32
Kiss Károlyt, akit az aszódi pénzszállító-rablás miatt is köröztek, egy pilismaróti családi házban fogták el a kommandósok.
Száz rendőr fogta el Kiss Károlyt, az ország legkeresettebb bűnözőjét. A férfi eddig négy alkalommal szökött meg a rendőrök elől és most is megpróbált lelépni, de a kommandósok elfogták. A rendőrség egyebek között azzal gyanúsítja Kisst, hogy társaival 480 millió forintot zsákmányolt, amikor kiraboltak egy pénzszállítót.
A rendőrség szerint Kiss Károly pályafutása itt, a beremendi cementgyárnál kezdődött két évvel ezelőtt, amikor társaival 25 ezer eurót vitt el. Kevesebb mint egy évvel később Aszódon minden idők legnagyobb zsákmányát, 480 milliót rabolták el. Kiss és két társa a helyi OTP mellett álló pénzszállítóhoz léptek, és azonnal lőttek, szerencsére csak a levegőbe. A rendőrség ezután hajszát indított, és a rablók közül kettőt néhány napon belül el is fogtak. Kiss Károlyt viszont nem. Még több rendőr kezdett el dolgozni az ügyön, amikor augusztus végén Budapesten géppisztolyokkal és kézigránáttal támadtak egy pénzszállítóra.
A módszer miatt sokan hitték, hogy Kiss Károly volt az egyik támadó, de ebben az ügyben nem gyanúsították meg. Bár a rendőrök végig Kiss nyomában voltak, négy alkalommal mégis megszökött előlük. Egészen tegnapig, amikor 80-100 rendőr hermetikusan lezárta a Pilismaróti üdülőtelepet.
„ Anyám kiküldött, mert ugattak a kutyák. Ott állt egy símaszkos férfi és mondta, hogy menjek vissza a lakásba aztán az ablakból láttam, hogy sokan szaladgálnak itt fegyverrel” – mondta Erdősi Sándor.
Magyarország legkeresettebb bűnözője egy faházban bujkált, most is szökni próbált, de a kommandósok elkapták.
„A fegyverét ő gondolkodás nélkül használta volna, ezért kellett esélyt sem adhattunk neki” – nyilatkozta Hoffmann József, a Nemzeti Nyomozóiroda alosztályvezetője
A bíróság Kisst délután előzetes letartóztatásba helyezte, de két társát Nagy Tibort és Pál Tibort továbbra is keresik.
Többször is meglógott
Kiss korábban néhány nap alatt négy alkalommal is meglépett a kommandósok elől. Először szeptember elsején akarták elfogni, Monorierdőn. Az akcióval azonban nem várták meg a hajnalt, hanem sötétben törtek rá a férfira, aki egy ablakon kiugorva elmenekült a kommandósok elől.
Másodszor egy nyáregyházi tanyán várták, de a férfi észrevette a rendőröket, és ismét elszaladt előlük.
Október harmadikán reggel három kocsival akarták feltartóztatni a felesége autójában menekülő Kisst. Az asszony azonban kitört a kocsiját közrefogó járművek közül, végül egy szántóterületre száguldott, ahol az üldözők elvesztették a nyomát. Mire megtalálták a keresett autót, a férfi egy erdőbe menekült be.