Jogsértő Demszky kettős pozíciója

rtl.hu

2004. október 6. 17:28

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetője szerint sérti a jogszabályokat, hogy Demszky Gábor egyszerre tölt be főpolgármesteri és európai uniós képviselői pozíciót.

Demszky Gábor két pozíciójának összeférhetetlenségét először a Fidesz vetette fel. A Fővárosi Közgyűlés azonban már kétszer is megszavazta, hogy Demszky lehet egyszerre főpolgármester és uniós parlamenti képviselő. Ezt a döntést elvileg csak a közigazgatási hivatal vezetője bírálhatja felül, mégpedig úgy, hogy bírósághoz fordul. Az ellenzék feltételezése szerint a hivatalt korábban vezető Felkai László épp ezt akarta tenni, amikor menesztették. A helyére Forgách József került, aki most közleményben tudatta, Demszky szerinte sem töltheti be egyszerre a két tisztséget.

'Alkotmányjogi és közigazgatási szakértőkkel történt konzultáció alapján a két beosztás együttes betöltése jogszabálysértő és összeegyeztethetetlen' – mondta Dániel Károly, A Fővárosi Közigazgatási Hivatal titkársági osztályvezetője.

A Közigazgatási Hivatal vezetőjének 30 napja lesz, hogy eldöntse, Munkaügyi Bírósághoz fordul-e az ügyben. Mindezzel kapcsolatban a Brüsszelben a tartózkodó Demszky Gábor csak annyit üzent: nem kommentálja az ügyet.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!