Gyurcsány Ferenc az új miniszterelnök

rtl.hu

2004. szeptember 29. 19:53

Az Országgyűlés megszavazta a kormányprogramot és a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé választotta Gyurcsány Ferencet.

Hozzájárult a parlament Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásához és elfogadta kormányprogramját is. A 384 képviselőből 197-en szavaztak igennel, 12-en nemmel, a többiek tartózkodtak. Gyurcsány Ferenc a szavazás után ünnepélyes keretek között miniszterelnöki esküt tett.

A nap eseményei

Parlament, reggel fél nyolc. Harminc perccel később megérkezett Medgyessy Péter, a rendszerváltás utáni első olyan kormányfő, aki lemondott posztjáról. 10 perccel később kijelölt utóda, Gyurcsány Ferenc megkezdte beszédét, amelyben felkérte Medgyessy Pétert, hogy egyfajta követként segítse az ország uniós érdekérvényesítését. A felszólalást a köztársasági elnök és Orbán Viktor is végighallgatta. Medgyessy Péter a beszéd után azonnal távozott.

Gyurcsány Ferenc munkatársai szerint reggel fejezte be 40 perces beszédének írását. Ezúttal lassan beszélt és nem rögtönzött. Adócsökkentésről, munkahelyteremtésről, a rászorultak támogatásáról beszélt. Azt mondta, hogy programja középpontjában: a mellőzött milliók állnak.

'Tettekre építve velük együtt, a névtelen milliókkal lendületbe hozzuk Magyarországot. Hogy többen legyünk és jobban éljünk, hogy többen éljünk jobban.'

Beszédének 25. percében váltott ki először élénk reakciót az ellenzéki képviselőkből. Ehhez mindössze egy mondat kellett.

'Nem a gazdaság helyzete válságos, hanem úgy látom, az ellenzék magatartása álságos..... Elismerem, hogy kínrím.'

Volt olyan ellenzéki képviselő, akinek nem tetszett az sem, hogy a kormányfőjelölt, amikor az esélyegyenlőségről beszélt, kormánytagként először a magyar Országgyűlésben lováriul, vagyis a romák nyelvén mondott egy mondatot.

„Egy Magyarország van, a romák és a magyarok közös országa - mondta a leendő kormányfő. Gyurcsány Ferenc beszéde 40 percig tartott. A képviselők ezután vitáztak a kormányprogramról.

Kemény ellenzéki bírálatok, támogató kormánypárti felszólalások, éles képviselői szópárbajok. Ezek jellemezték a 10 órásra tervezett vitát az új kormányprogramról, amelyet az Fidesz az elmúlt 14 év legsilányabb kormányprogramjának tart.  'Mondják sokan, nem kell félni Gyurcsánytól. Megszedte már magát, már nem éhes. Node leszoktatható-e a róka a tyúklopásról? Ugye, nem, miniszter úr?' – mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője.

Áder szerint Gyurcsány Ferenccel is gond van és leendő kormányának programjával is. Ugyanis a kormányprogramból szerinte kikerült mindaz, amivel a szocialisták két éve megnyerték a választásokat. A politikus „lendületben” helyett inkább 'Lejtmenetben az ország' címet adná a programnak. Lendületben szerinte legfeljebb az infláció, az eladósodottság, a gáz és a gyógyszerárak vannak.

'Különleges nap ez a mai, és nemcsak azért, mert Áder János viccelni próbált...., de ez nem sikerült' - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke.

Így kezdte felszólalását a kormányprogram védelmében Kuncze Gábor. A szabaddemokrata politikus szerint a program központjában a gazdaság versenyképessége áll, és ez a feltétele a jobb életnek. A szocialisták szerint a program legfontosabb része a munkahelyteremtés.

'Mi a gazdaság legfontosabb célját a munkahelyteremtésben látjuk, és ezt látjuk viszont a kormányprogramban. És viszontlátjuk az igazságos közteherviselés baloldali programját' – mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője.

Az MDF viszont azt hiányolja, hogy konkrét intézkedéseket alig írtak le a koalíciós pártok.

'Gyurcsány Ferenc akár ezerszer is leírhatja, hogy munkahely, munkahely, munkahely, ettől még nem fognak Magyarországra jönni a befektetők, nem fognak kedvet kapni a magyar vállalkozások, hogy bővítsék vállalkozásukat és teremtsenek új munkahelyeket' – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

Megválasztása után az új kormányfő késő este találkozik leendő kormánya tagjaival, majd holnap egyeztet a személyi kérdésekről a kisebbik koalíciós partnerrel.

Az új kormány összaállításáról még nem sokat lehet tudni. Valószínűleg Draskovics Tibor marad a pénzügyminiszter, viszont nem vállal szerepet az új kormányban Csillag István. Ő volt az a szabaddemokrata miniszter, akinek a leváltása elindította a Medgyessy Péter lemondásához vezető kormányválságot.

A 43 éves Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás idején kezdett politizálni. 1988-ban a KISZ KB egyetemi és főiskolai tanácsának elnöke, ’89-ben a Demokratikus Ifjúsági Szövetség alelnöke. Később kiszáll a politikából, és a 90-es évek elején üzleti vállalkozásba kezd. Üzletemberként sikeres. Vagyonát többmilliárdosra becsülik.

A 2002-es választások után újra feltűnik a politikában. Medgyessy Péter bizalmi embere, a miniszterelnök stratégiai főtanácsadója. Tavaly májustól Gyermek Ifjúsági és Sportminiszter. Kinevezésekor interjút adott az RTL Klub Oszágház című műsorának. Már ekkor felvetődött, hogy sokan Medgyessy utódjának tartják.

 „A szocialista pártot nem kell félteni. Annak van akarata, és nem engedi, hogy akár olyan pasi, mint én vagy bárki más úgy gondolja magáról, hogy majd ő fog következni. Majd azt ők megmondják, hogy ki fog következni, és aki ezzel szembemegy, az gyorsan rá fog jönni, hogy a párt erősebb mint ő” – mondta 2003. május 16-án Gyurcsány Ferenc. 

A szocialisták pedig augusztus 25-én úgy döntöttek, öt jelölik miniszterelnöknek. Gyurcsány fölényes győzelmet aratott a jelöltségért folytatott harcban. A kongresszuson 453-an voksoltak rá, míg a másik jelölt Kiss Péter 166 szavazatot kapott.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!