Svájcba adták el prostituáltnak
2004. szeptember 21. 15:46
Svájcban és Baranya megyében is eljárás indult egy dél-dunántúli emberkereskedő banda tagjai ellen - értesült a HavariaPress. A rendőrségre még júliusban jelentette be egy dombóvári férfi, hogy az élettársát, egy 19 éves lányt egy ugyancsak dombóvári férfi - 300 ezer forintért és egy használt autóért - eladta egy mágocsi férfinek. Ez utóbbi férfi a lányt egy keszthelyi szórakozóhelyre vitte, ahol papíron táncosnőként, valójában azonban prostituáltként dolgoztatták.
Ebben a minőségében a lány két-három hetet 'dolgozott' Keszthelyen, amikor újabb 'vásárlók' tűntek fel, akik őt Svájcba vitték, majd ugyancsak prostitúcióra kényszerítették. A svájci rendőrök azonban rövid időn belül elfogták a két - 26 és 28 éves - pécsi illetőségű futtatót, akiket jelenleg is letartóztatásban tartanak. A baranyai nyomozók ugyanakkor felderítették az ügy hazai szálait, majd eljárást indítottak a 38 éves mágocsi, és a 31 éves dombóvári gyanúsított ellen, emberkereskedelem és kitartottság bűntette miatt.