Kommandósok fogták el a tulajdonost

rtl.hu

2004. szeptember 14. 17:35

A rendőrség egyelőre nem tudja, mire használták volna a Magyarországra csempészett fegyvereket annak a bandának a tagjai, akiket hétfő éjjel vettek őrizetbe kommandósok. A rendőri akcióban kétszázan vettek részt.

A rendőrök hétfő éjjel három budapesti lakásnál és egy balatonfüredi étteremnél csaptak le a banda tagjaira. A titkos akcióban kétszázan vettek részt. Az őrizetbe vett öt ember közt van a milliárdos olajügyekkel összefüggésbe hozott Conti Car csoport egyik volt tulajdonosa. A nyomozók szerint neki is köze van azokhoz a fegyverekhez, amiket még augusztus 4-én találtak három férfinél egy kecskeméti parkolóban. Azt azonban nem tudják, hogy a Szerbiából származó pisztolyok és géppisztolyok mire kellettek.

'Célunk az, hogy megállapítsuk, honnan indultak pontosan a fegyverek, azok milyen céllal kerültek be hazánkba, és milyen bűncselekményekhez tervezték ezt felhasználni' - mondta Krajnyák József őrnagy, Nemzeti Nyomozóiroda.

A fegyvercsempészet miatt hétfőn őrizetbe vett három magyar és két szerb férfit tegnap kommandósok gyűrűjében vitték a kecskeméti bíróságra, ahol mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezték. A Nemzeti Nyomozó Irodánál a mostani eset kapcsán valószínűleg ismét előveszik a volt Conti Car tulajdonos korábbi ügyeit is. A férfi 1997-ben adócsalás gyanúja miatt 20 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, de abban az ügyben végül nem emeltek ellene vádat. Magyarország legnagyobb olajos perében, a 6 és fél milliárd forintos adócsalás miatt indított Energol perben azonban jelenleg is a vádlottak között van.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!