Eltitkolt robbanás Észak-Koreában
2004. szeptember 12. 11:24
A műholdas képek szerint a robbanás nyomán 4 kilométer magas gombafelhő keletkezett.
A műholdak észlelték a robbanást, amely még csütörtökön történt, akkor, amikor Észak-Korea a sztálinista állam kikiáltásának évfordulóját ünnepelte. Azóta a kínai hatóságok is megerősítették, hogy valami történt a határ túloldalán, de bővebbet ők sem közöltek.
A füst gombára emlékeztető alakja miatt először olyan hírek terjedtek el, hogy esetleg atombomba robbant, miután Észak-Korea nemrég felújította nukleáris programját. Ráadásul a detonáció azon a vidéken volt, ahol a hadsereg a rakétáit tárolja.
Több ország, köztük Dél-Korea azt közölte, hogy nem valószínű, hogy a robbanás összefüggne északi szomszédjának atomprogramjával. A kormány szócsöve, az észak-koreai tévé mindeddig egy szót sem szólt a világűrből is látható füst eredetéről.
Napokig hallgattak az észak-koreai hatóságok áprilisban is, amikor egy vonat felrobbanása letarolt egy várost százak halálát okozva. Nyugati katonai szakértők szerint a mostani detonáció jóval nagyobb volt a tavaszinál.