2004. szeptember 11. 18:18

Hibázott az ügyeletvezető orvos a szegedi, tragikus betegcsere idején, de nem vonhatják felelősségre, mert nem közalkalmazott, hanem vállalkozó - többek között ezt állapította meg a kórház fegyelmi bizottsága.

Egyetlen kérdéssel megelőzhető lett volna a szegedi, végzetes kimenetelű betegcsere – állapította meg a most befejeződött fegyelmi vizsgálat. Az elcserélt idős betegektől senki sem kérdezte meg a nevüket. Így fordulhatott elő, hogy egyikükön tévedésből koponyaműtétet hajtottak végre. A 80 éves férfi nem sokkal a beavatkozás után meghalt. A fegyelmi vizsgálat megállapította, a szolgálatban lévő dolgozók hibáztak.

„Megállapította a fegyelmi tanács, hogy súlyos mulasztás történt az ügyeletvezető oldaláról, ezért az elmarasztalását tervezte, azonban ez azért nem történhetett meg, mert ő ebben az ügyeletben nem közalkalmazottként dolgozott, hanem az ügyeletet vállalkozóként látta el” – mondta Pajor László professzor, a fegyelmi tanács elnöke.

Az orvos cégével szerződést bont a kórház, ügyét a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága elé terjesztik. Két ápolót és egy beteghordót elbocsátanak, egy ápoló megrovást, egy orvos és egy asszisztens figyelmeztetést kap. A dolgozók 15 napon belül fellebbezhetnek a döntés ellen. A kórház új betegazonosító rendszert vezetett be.

A vétkesnek talált ügyeletvezető az eset idején a sürgősségi mellett három másik osztályon is ügyelt, ezután a sürgősségi betegellátó osztály vezetője nem végezhet más feladatot.  

A fegyelmi felelősség megállapításával ugyan az ügy egyik fejezete lezárult, azt azonban, hogy terhel-e valakit büntetőjogi felelősség a végzetes betegcseréért, a még jelenleg is folyó rendőrségi vizsgálat deríti ki.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!