Mulasztás okozhatta a vonatbalesetet
2004. július 30. 17:40
A MÁV vizsgálata szerint jól működött az a rádió, amin keresztül tegnap a Déli pályaudvaron kisiklott vonat és a forgalomirányítók tartották a kapcsolatot.
Pénteken már csak egy lécből készült kordon és némi vasbeton-törmelék jelzi azt a helyet, ahol a csütörtöki baleset történt. Az utasok az egészből már csak annyit éreznek, hogy az ötödik vágányra befutó szerelvények pár méterrel kijjebb állnak meg. Az, hogy csütörtökön viszont pár méterrel beljebb sikerült, elég jelentős forgalmi változásokat okozott: a baleset miatt több mint 100 szerelvény összesen 5 ezer percet késett.
Az anyagi kár is jelentős: az állomásra elsőként befutó, körülbelül 100 millió forint értékű kocsi olyan súlyosan megrongálódott, hogy le kell selejtezni. Az épületben csaknem 10 millió forintos kár keletkezett. Az eddigi vizsgálati eredmények szerint nem technikai hiba okozta a balesetet.
'A berendezések jól működtek, hogy forgalmazási zavar volt-e közben, ennek a kiértékelése még várat magára' – mondta Bencsik László, vasútbiztonsági főosztályvezető.
Azt tehát még vizsgálják, hogy a mozdonyvezető megértette-e a tolatásvezető parancsait az egyébként hibátlanul működő rádión. Ezért nem kizárt, hogy a balesetet mulasztás okozta.
A pályaudvar aszfaltjában kitörölhetetlen nyomot hagytak a 400 tonnás szerelvény kerekei. A pályaudvaron a romokat már eltakarították, a MÁV tájékoztatása szerint a forgalmi rend a hajnali órákban teljesen helyreállt.