Melegfelvonulás Budapesten
2004. július 3. 18:15
Közel ezren vonultak fel a meleg büszkeség napján Budapesten. A szervezők szerint azért csak ennyien, mert a másság még ma is elbocsátással, kirekesztéssel járhat.
Eleinte úgy tűnt, hogy több lesz a rendőr, mint a felvonuló a melegfesztiálon, ahova végül közel ezer homoszexuális, leszbikus, és szimpatizáns jött el. A felszólalók szerint akkor jönnének el még többen a meleg büszkeség napjára, ha a tévében az arcukat látva nem kellene az iskolatársak, a kollegák vagy szomszédok kirekesztéstől, megbélyegezéstől tartaniuk. Az egyik meleg szervezet most a Károli Gáspár Egyetemet perelte be, mert több diákját is elbocsátotta homoszexualitása miatt.
'A Károli Gáspár Egyetem két diákját bocsátotta el, egy harmadikat pedig hallgatásra szólítottak fel, illetve felfüggesztették az egyetemi tanulmányait' - mondta Mocsanaki László, a Háttér Társaság a melegekért ügyvivője.
Az ötödik kerületi MDF képviselőcsoport ellentüntetést szervezett a felvonulás idejére. Szerintük a melegfelvonulás kérkedés, ezért veszélyes.
'Amint maga Pál apostol is mondja: istentelen az a társadalom, ahol kérkednek a homoszexualitással' – nyilatkozta Bégány Attila, az V. kerületi önkormányzat képviselője.
A homoszexuálisok felvonulásán renbontás nem történt.