Folytatódik az óvodai számítógépes program

rtl.hu

2004. június 16. 13:36

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium ősszel folytatja a 'Brunszvik Teréz' programot, melynek keretein belül óvodák juthatnak speciálisan a kicsiknek kifejlesztett számítógépekhez.

A jelenlegi tervek szerint az új pályázat ősszel jelenik meg, és a korábbival ellentétben nem csak hátrányos helyzetű települések óvodái juthatnak majd támogatáshoz - értesült a Független Hírügynökség.

A minisztériumban még nem tudják, hogy mennyi pénz lesz a programra, de a tárca közleménye szerint 'bizonyos, hogy a következő pályázatban ismét több száz óvoda juthat számítógéphez'.

Eddig összesen 269 hátrányos helyzetű település óvodája kapott számítógépet. A pályázatra mintegy 300 millió forintot különítettek el, így egy-egy gépre többmint egymillió forint jutott. Ugyanakkor a minisztérium közleménye szerint az ár az összes felmerülő költséget tartalmazta, benne volt a többi között a szállítás, az üzembe helyezés, és az óvónők oktatása is.

A legkisebbek számára kifejlesztett számítógép leginkább egy színes gyermekbútorhoz hasonlít, ütésálló, ráadásul a billentyűzetébe a kakaó sem tud belefolyni. A géphez az óvodások magyar pszichológusok és számítógépes grafikai tervezők bevonásával létrehozott készségfejlesztő játékprogramot is kaptak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!