Állami támogatás "kerülővel" a rajzfilmeknek

rtl.hu

2004. június 16. 18:07

A Pannónia Filmstúdiónak járó támogatást mindenesetre a Pannónia vezetőiből álló kft. vette fel.

A Pannónia Filmstúdió tavaly 10 filmre 40 millió forint támogatást kapott a magyar filmgyártás állami támogatását koordináló Magyar Mozgókép Közalapítványtól. Azaz, csak kapott volna. A Stúdió ugyanis nem rendelkezett a pénz felvételéhez szükséges 20 százalékos önrésszel és jelentős köztartozása volt. Ezek közül mindkettő kizáró indok a támogatás felvételénél. A Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkárának tanácsára a Pannónia vezetőiből álló Ma-Ra Kft. vette át a megfilmesítési jogokat és kapta meg a pénzt.

'Az eljárást, hogy a támogatás nem veszik el, ha egy másik cég veszi át a megfilmesítés jogát, azt én tanácsoltam. De neki is meg kell felelnie a kritériumoknak, mint ahogy a Pannónia is megfelelt a pályázat kiírásakor' – mondta Tóth Erzsébet, Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára.

A főtitkár asszony azt állítja, hogy javaslatával az önrész hiányát próbálta orvosolni. Az adóhivatal kijátszása nem volt célja.

'Nekem ezt a pénzt védenem kellett, utólag is. Tehát miután beérkezett, akkor is. Harapófogóba szorultam azzal, hogy az önrészt nem tudtam garantálni, másrészt, ha mégis bejön a pénz, akkor meg nem tudom fizetni az adót és elvonják' – mondta Jankovics Marcell, a Pannónia Filmsúdió ügyvezetője.

A megfilmesítés jogát a Pannónia Filmstúdió átruházta a cég vezetőiből álló kft-re, később ez a kft meghívásos pályázaton elnyerte a 40 millió forint állami támogatást.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!