Kitépték kezéből a zászlót
2004. június 12. 18:02
A csütörtöki verekedés után, ma délelőtt egy rendőr tépte ki a Tibetet Segítő Társaság elnökének kezéből a tibeti zászlót. A köztársasági őrezred parancsnok-helyettese szerint kollégája helyesen járt el.
A felvételeken az látszik, hogy a kínai elnököt szállító konvojból az egyik kocsi lelassít, és az út szélén álló aktivista kezéből kitépik a tibeti zászlót. A szervezet elnöke szerint az utóbbi napokban több ilyen atrocitás érte. Pénteken például amíg a kínai elnököt üdvözlő demonstrálókkal senki nem törődött, őt, aki az út túloldalán állt állandóan igazoltatták. Hendrey Tibor az RTL Klub Híradójának azt mondta, a történtek miatt bírósághoz fordul.
A köztársasági őrezred parancsnok-helyettese szerint jogszerűen jártak el. Kollégája ugyanis azt gondolhatta, hogy a Tibetet Segítő Társaság elnöke a zászlót rá akarja dobni valamelyik autóra, amivel balesetet okozhatott volna. A demonstrációkkal kapcsolatban hozzá tette, a kínai elnök látogatásakor arra különösen figyeltek, hogy a vendég jól érezze magát, mert ez Magyarország érdeke.
'Ilyen típusú látogatásoknak nem meghatározó, de lényeges eleme, hogy az adott vendég hogyan érzi magát. ha ő zaklatásoknak van kitéve az semmi képen nem segít a tárgyalásoknak' – mondta el Kardos Imre.
A parancsnok-helyettes elmondta még, kollégája, aki a zászlót elvette, dicséretet kapott, a zászlót pedig vissza fogják adni tulajdonosának.