Halálos áldozata is van az ítéletidőnek

rtl.hu

2004. június 10. 11:42

A XXIII. kerületi Ócsai úton a viharos erejű szél felborított egy konténert, ami ráborult egy 29 éves férfira, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Fákat döntött ki a vihar Fejér, Tolna, Bács-Kiskun és Pest megyében.

Az Útinform munkatársától megtudtuk, hogy a fő és mellékutak nagy részét megtisztították, a főutakon és az autópályákon zavartalan a forgalom. A fővárosban a közterületfenntartó munkatársai egész éjjel tisztították az utakat. A reggeli órákban szinte minden tömegközlekedési jármű elindulhatott.

A MÁV ügyeletese híradónknak elmondta, hogy országszerte helyreállt a vonatközlekedés, csak a fővárosban Kelenföld és a Déli pályaudvar között kell kisebb késésre számítani felsővezeték-szakadás miatt.

A több tíz méter magas fát a hatalmas erejű szél döntötte ki a 2. kerületi Nyúl utcában. A ledőlő fa maga alá temetett egy terepjárót, amelynek utasa beszorult a roncsok közé. A rövid idő alatt a helyszínre érkező tűzoltók csak az autó és a fa szétvágása után tudták kiszabadítani a szerencsétlenül járt férfit.

„A tűzoltóknak kellett kiszabadítani, de a férfi karcolásokkal úszta meg a balesetet. Súlyos sérülést nem szenvedett” – jelentette ki Győrffi Pál, a Mentőszolgálat szóvivője.

A tűzoltóknak a férfi kiszabadítása után a is akadt még dolguk, a vihar ugyanis több fát is megrongált a környéken.

A 9. kerületi Tompa utcában egy négyemeletes ház tetejéről zuhant egy autóra az állványzat. A gépkocsiban szerencsére senki sem ült.

A mentők tájékoztatása szerint amint a vihar nyomán 3 súlyos baleset is történt a városban.

A viharnak halálos áldozata is volt. Budapesten a 23. kerületben meghalt egy fiatalember, akire rázuhant egy konténer. Mindez az Ócsai úton, egy logisztikai raktártelepen történt, ahol kamionokra való konténereket tárolnak. A szerencsétlenül járt férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, munkatársának még sikerült időben elugrania a többszáz kilogrammos konténer elől.

Észak-Budán és Észak-Pesten több helyen áramszünetet okozott a vihar által megrongált vezetékrendszer. Több helyen kidõlt fák akadályozzák az M0-ás autópálya forgalmát.

Fóton villámcsapás következtében kigyulladt egy lakóház. Dunavarsány környékén egy horgászt fordított a csónakjából a szél a Dunába.

Több helyen a vihar utáni törmelék teljesen elborította az utcákat. A közterületfenntartók és a tűzoltók is egész éjszaka dolgoztak, hogy járhatóvá tegyék az utakat és felszabadítsák a kapubejárókat.

A vihar pusztított a budaörsi repülőtéren is. A szél olyan erős volt, hogy három repülőt és egy helikoptert is a tetejére fordított.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!