Bűnbaknak szánja Tenetet a Fehér Ház?

rtl.hu

2004. június 9. 13:54

Személyes okra hivatkozva lemondott a CIA igazgatója. Bush elnök sajnálkozott az 51 éves George Tenet távozása miatt, és méltatta 7 éven át végzett vezetői munkáját a cég élén.

Az amerikai kémfőnök George Tenet, aki 7 éven át volt a CIA igazgatója. Még az előző amerikai elnök, Bill Clinton nevezte ki, majd George Bush megerősítette posztján. Az amerikai hírszerzés vezetőjeként 17 ezer ember munkáját és további 14 hírszerző szervezet tevékenységét irányította.

'George Tenet, a CIA igazgatója ma levélben benyújtotta lemondását. Az elmúlt éjszaka találkoztam és jót beszélgettem George-val a Fehér Házban. Azt mondta, személyes okok miatt kéri felmentését' - mondta George Bush, majd anélkül távozott, hogy lehetőséget adott volna a kérdésekre.

Mindez úgy történt, hogy az ausztrál miniszterelnökkel tartott sajtókonferencia után George Bush meglepetésszerűen visszatért az újságírók elé, hogy közvetlenül európai körútja előtt még gyorsan -kellemetlen kérdések nélkül- bejelentse a CIA igazgató távozását.

'Ez volt a legnehezebb döntés, amelyet valaha is meg kellett hoznom, miközben Washington és a média sokféleképpen fogja értékelni döntésemet, amelynek csak személyes indítéka van. Az, hogy ezután a csodálatos családom jólétéről akarok gondoskodni' - mondta búcsúbeszédében George Tenet, aki ezután könnyektől elcsukló hangon kiszólt a CIA alkalmazottai közt ülő Michael nevű tinédszer fiának: 'Nagyszerű fiam voltál, most pedig én leszek a Te nagyszerű apád!'.

George Tenet 1953-ban született. Tanulmányait a washingtoni Georgetown Egyetemen, majd pedig a New Yorki Columbia Egyetemen végezte. 1993. és 95. között a nemzetbiztonsági tanács munkatársa volt. 1995-ben a CIA igazgatóhelyettese, két évvel később vezetője lett. Irányítása alatt a CIA több jelentős hibát is elkövetett. Így például a hírszerzés nem tudott előre arról, hogy India és Pakisztán úgymond berobbantja magát az atomhatalmak klubjába. A céget sokan vádolják azzal, hogy nem ismerte fel előre a szeptember 11-i merényletek fenyegetését. A terrortámadások előzményeit vizsgáló független bizottság előtt egy hónapja Tenet azt nyilatkozta, hogy az amerikai hírszerzés szervezeti hibái lényegében sebezhetővé tették az országot.

A vizsgálóbizottság végleges jelentése július 26-ra készül el. Annyit már tudni lehet, hogy javasolni fogják egy új kormányzati tisztség megteremtését a CIA és a 14 további hírszerző szervezet tevékenységének felügyeletére.

Tenetet éles bírálatok érték amiatt is, hogy az ügynökség hírei ellenére, Irakban mind a mai napig nem találtak tömegpusztító fegyvereket. De az sem bizonyosodott be, hogy Irak korábbi elnöke, Szaddam Husszein az al-Kaida terrorszervezettel cimborált volna. Ennek ellenére a Fehér Ház tagadta, hogy Tenet lemondásának köze lenne ahhoz, hogy az iraki háború előtt olyan információkat kapott Colin Powell külügyminiszter, amelyekre alapozva azt állította az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt egy diavetítéssel egybekötött előadásában, hogy a bagdadi rezsimnek vegyi és biológia fegyverei vannak.

Tény azonban, hogy a CIA-nak az iraki háború előtti kudarcát vizsgáló szenátusi hírszerzési bizottsága már elkészítette jelentéstervezetét, amelyet hamarosan nyilvánosságra hoznak. A szenátus hírszerzési bizottságának mintegy 400 oldalas jelentésében többek közt a következő szavakkal írnak a hírszerzés munkájáról: hiányos információgyűjtés, összecsapott elemzések és megbízhatatlan források.

'Sokkal többen felelősek azért, hogy a Bush adminisztráció ilyen lehetetlen, képtelen helyzetbe hozta az Egyesült Államokat. De ha Tenet úr úgy gondolja, hogy bármilyen okok miatt is, de változtatni kell a vezetési rendszeren -még úgy is, hogy valaki feláldozza magát a kormányért, hát legyen. De szerintem a felelősség Tenet feletteseié' - mondta a képviselőház demokrata kisebbségének vezetője.

Tenettel egyidőben nyugdíjba megy a CIA műveleti igazgató-helyettese is. A szervezet közleménye szerint James Pavitt már egy hónapja eldöntötte, hogy 31 év szolgálat után távozik, és mindennek nincsen semmi köze főnöke lemondásához. A Washinton Post szerint Tenet megy ugyan, de Bush elnöknek még számot kell adnia arról, hogy az igazgató búcsúja miért volt elkerülhetetlen. A brit Independent című lap szerint a Bush kormányzat az elnökválasztásokhoz közeledve a bűnbak szerepét szánta a CIA főnökének Tenetnek az iraki tömegpusztító fegyverek hiánya és az amerikai politika súlyos hitelvesztése miatt.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!