2004. június 8. 20:24

A magyar tinidiszkókban a kicsik éppen úgy mulatnak, mint a nagyok. Csábítás és szexuális túlfűtöttség, korhatár nélkül.

Egy friss felmérés adatai szerint a magyar tinédzserek 15 százaléka dohányzik, és több mint a negyede rendszeresen fogyaszt alkoholt. Miután azonban a kamaszok szórakozási szokásairól egyelőre csak a pletykákból értesülhetünk, utánajártunk, vajon nem túlzóak-e ezek az erényeket firtató mendemondák.

Egy budapesti lakás ajtaja előtt Niki barátnője toporog, így van ez minden egyes szombat délután. A 15 éves Nikire, és egy évvel idősebb barátnőjére, Szabinára, komoly előkészületek várnak, hiszen nemsokára jön a várva várt tinibuli, ahol nem lehet akármilyen szerelésben megjelenni. Komoly dilemmát jelent a megfelelő ruha kiválasztása, a ma diktált diszkós viseletnek ugyanis szexisnek kell lennie, különben állítólag szóba se állnak az illető hölggyel. A ruhák pedig csak egyre másra csak gyűltek, míg végre hosszas várakozás után megszületett a döntés.

„A lányok, láthatjuk a mindennapi életben, hogy nagyon direkt módon tudatják a fiúkkal, hogy milyen szépség, adottság rejtőzik a személyiségükben, és ez sajnos megnehezíti a fiúk kezdeményező készségét, udvariasságát, lovagiasságát, mert készen kapják ezeket a teremtéseket és beindul egy olyan szexuális élet, ami egyáltalán nem ennek a kornak a sajátja” – mondta Rusz Edit szexológus.

Miután minden ruhadarab a helyére került, és az utolsó igazítás is megtörtént, jöhet a smink. A felnőtteket is megszégyenítő technika, a nem mindennapi készlet mind-mind nélkülözhetetlen a két tizenévesnek a bulizáshoz. A tinibuli helyszínére időközben ugyanis Niki és Szabina is megérkezett. Ha a sötét és a villogó fények miatt a kamera képein nem is, ezeken az ugyanitt készült fotókon jól látható, a kamaszok bizony ellesték már a csábítás minden csínját-bínját. Kikandikáló tangák, szabadon hagyott melltartók és épphogy csak a feneket takaró miniszoknyák. A közel ezer fős tini tömegben, már délután hatkor is ez a menő, jöhetnek a kérők.

A szakértők szerint a tinik egy része a világsztárok példáját követi. Britney Spears például már többször megmutatta a tizenéveseknek, ő hogyan élvezi az életet. Tavaly több amerikai klubban is lejtett erotikus táncot, miközben ő is megszabadult fölös ruháitól. Idén pedig Madonnával váltott csókot, tévénézők millióinak szeme láttára.

Tény, hogy ebben a diszkóban valóban nem fogyaszthattak alkoholt a fiatalok, de úgy tűnik, érzelmeik felkorbácsolásához erre nem is volt szükségük. Ha hinni lehet a statisztikáknak, ezeknek a kamaszoknak a nagy része már aktív nemi életet él, akkor is, ha itt csak este tízig táncolhatnak. Azután a felnőtteké a terep.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!