2004. június 8. 14:25

Tejüzemi munkásként, jegyellenőrként, kőművessegédként és tornatanárként kevésbé hagyott nyomot a huszadik a századon, mint rock-zenészként, akire Magyarországon is félmillióan voltak kíváncsiak.

Az óriási felhajtás nem volt hiábavaló, hiszen délutánra teljes teltház gyűlt össze a Felvonulási téren. A szervezők szerint félmillióan is érkezhettek, ami négyszer, ötször is több annál, mint ahány ember előtt a szupersztárok általában fellépnek a világ stadionjaiban. Sting alig néhány perccel saját showja előtt vállalta, hogy exkluzív interjút ad a Fókusznak.

'Néhány perc múlva el kell indulnia a színpadra, félmillió ember várja. Nincs Önben egy kis izgalom, vagy várakozás így az utolsó pillanatokban?'

'Á, dehogyis. Relaxáltam! Elég régóta csinálom ezt, úgyhogy még ilyenkor sincs bennem semmi feszültség! Ráadásul fontosnak tartom ezt a beszélgetést is, hiszen tartozom ennyivel az itteni rajongóimnak, és a nézőknek is.'

A most 53 éves énekes Angliában született, kifejezetten szegény, munkás családban. Vasszigorban nevelkedett, őt is derék munkaerőnek szánták, és igyekeztek lebeszélni őt az álmairól. A szülők korán meghaltak, mindketten rákban, fiúk pedig egyikük temetésére sem ment el.

'Nagyon fiatalon mentek el. Gyermekkoromban nem tudtam megbocsátani nekik a szegénységünket, de ma már ez másként van. Akárhányszor kiállok a színpadra, úgy érzem, valahol ők is itt vannak velem. Nem szerettem a gyerekük lenni, de ma már hálás vagyok nekik. A múltam segített hozzá ahhoz, hogy ilyen ember váljék belőlem.'

Az egykori Gordon Matthew Sumner korán a zene felé fordult, egyik első zenekarában pedig egy sárga-fekete csíkos zakót öltött magára, amiben erőteljesen egy darázsra hasonlított. Ekkor kapta a “fullánk”, angolul “Sting” becenevet.

'Élt valaha klasszikusan tékozló életet, mint a nagy rocksztárok általában? Elég nehéz önt így elképzelni, de tudja, amikor nem számított semmi az italon, a nőkön, a drogokon, és persze a zenén kívül?'

'Volt, hogy totálisan részeg voltam minden buli után. Kergettem a csajokat is persze. Aztán átestem egy enyhébb drogkorszakon is. Mindezt a pályám kezdetén. Ezt láttam a többiektől. De később rájöttem, hogy ez egyáltalán nem én vagyok! Ez nem nekem való. És ma, ötvenes éveim derekán, 6 gyerek édesapjaként egész normális életet élek. Semmilyen rocksztár-klisének nem felelek meg.'

A Police zenekar húsz évvel ezelőtti feloszlása után Sting szólókarrierbe kezdett, és a világ egyik legelismertebb énekese lett. 100 millió lemezt adott el, 16 Grammy díjat nyert, és több filmben is szerepelt. Mindeközben arra is volt energiája, hogy kiálljon az esőerdők, és annak lakóinak megmentéséért, erre rengeteg pénzt is áldozott.

'Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy olyan dologra is felhasználjam a népszerűségemet, amiben igazán hiszek, és amiben kifejezhetem mérhetetlen aggodalmamat a világért. Eddig két dologban értem el komoly eredményeket: a környezetvédelemben, és az emberi jogok terén. Fontos, hogy kis dolgokat tűzz ki magad elé. A világot nem tudod megváltani, de megmenthetsz egy kis földdarabot, vagy kihozhatsz valakit a börtönből. Engem ezek boldogsággal töltenek el.'

Sting az igazi boldogságot második felesége, Trudy Styler mellett találta meg, akitől négy gyermeke született. A beszélgetés végén még arra voltam kíváncsi, az énekes milyennek lát bennünket, magyarokat.

'Budapestet először a "80-as években láttam, amikor egy emberjogi szervezet idehozott koncertezni. Akkor még kommunizmus volt. Most annyit látok, hogy döbbenetes a fejlődés, gyönyörű lett a város. Sajnos eddig soha nem volt időm körülnézni.'

10 perccel az interjú után Sting már a színpadon volt. Ötszázezer ember előtt kezdett énekelni, és talán emiatt sem nézett rá az órájára: ígéreténél húsz perccel többet játszott Budapesten.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!