Menesztették a közbeszerzési főtanácsost

rtl.hu

2004. június 4. 19:15

Budapest főjegyzője a tisztviselő menesztését azzal indokolta, hogy a szakember elérte a nyugdíj-korhatárt. A Közbeszerzési Bizottság fideszes elnöke szerint Saly Ferencet egy jelentése miatt menesztették, amiben bírálta a főváros sok milliárd forintos utcabútor-tenderét.

A tenderben a főváros utcabútorokat - azaz köztéri padokat, illemhelyeket, buszmegállókat - vásárolna. A terv az, hogy a főpolgármesteri hivatal ingyen, vagy legalábbis olcsón megkapná az utcabútorokat, cserében viszont megengedné, hogy a szállító cég reklámfelületként hasznosítsa azokat. A törvényességi felügyelőt, akinek januárban határozatlan időre megújították munkaszerződését, elbocsátották, miután véleményezte a tendert.

„Csak egy véleményt adtunk és azt mondtuk, hogy figyelembe kell venni a koncessziós törvény előírásait, hiszen nem minden terület a főváros tulajdona” – mondta Saly Ferenc.

A Közbeszerzési Bizottság elnöke szerint a tendert a közbeszerzés kikerülésével írták ki.

„Az utcabútor tender kb. becslések szerint egy 30-50-70 milliárdos ügylet, amit úgy írna ki, hogy lényegében már megvan a tender győztese” – jelentette ki Deák András, a Közbeszerzési Bizottság elnöke.

Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük volna a Közbeszerzési Bizottság szocialista alelnökét és a főpolgármestert is, de ők azt mondták, hogy ez nem rájuk tartozik és  nem kívántak nyilatkozni.

Budapest főjegyzője közlemény adott ki, amelyben a következőket írja: minden munkahelyen, hivatalban rendszeresen előfordul, hogy a nyugdíjkorhatárt betöltő munkatársaktól munkájukat megköszönve, természetesen az előírt juttatásokat biztosítva megválnak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!