Kulcsár vallomást tett
2004. június 2. 7:39
Vallomást tett az ügyészek előtt a több milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila.
Kulcsár Attilát egy fehér rabszállítóval hozták az ügyészség épülete elé. Az újságírókat látva aztán úgy döntöttek, mégsem a főbejáraton, hanem a garázson keresztül viszik be. A volt bróker maga kérte a kihallgatását, miután Bánáti János helyett új ügyvédet fogadott. Bár ezúttal válaszolt a feltett kérdésekre, mostani védője mégis azt mondja, ügyfele nem szolgált új információkkal.
„Érdemben semmiféle változás nem történt az ügyben. Nem arról szól a történet, hogy most egy beismerő vallomást tett Kulcsár Attila. Nem, nem ez van” – nyilatkozta Zámbó Gyula.
Hogy akkor a két órás kihallgatáson pontosan miről volt szó, azt az ügyvéd nem árulta el. Kulcsár azt is kikötötte, hogy csak az ügyészségen hajlandó beszélni. Az ügyben nyomozó rendőröket meg sem hívták az ügyészek. A nyomozás vezetői szerint azonban a legfontosabb az, hogy Kulcsár egyáltalán megszólalt.
„Az érdekünk, mind a nyomozóhatóságnak, mind az ügyészségnek, hogy mindenkinek adjuk meg a lehetőséget, hogy saját maga vallomást tehessen. Hogyha ilyen körülmények közt, ilyen feltételekkel, akkor azt tudomásul kell venni” – mondta Papp Csaba, az ORFK alezredese.
Kulcsárhoz hasonlóan Rejtő E. Tibor is az ügyészeknek tett vallomást. Az ügyészség hivatalosan semmit sem fűzött a történtekhez, mondván, folyamatban lévő ügyről van szó, amelyről nem beszélhetnek. Információink szerint egyébként a gyanúsítotti kihallgatás pénteken folytatódik.