Nincs magyar áldozata a túszdrámának

rtl.hu

2004. május 30. 18:10

A terroristák legalább kilenc túszukat ölték meg. Egy szemtanú beszámolója szerint úgy, hogy elvágták a torkukat. A foglyul ejtettek többsége nagy nemzetközi olajtársaságok alkalmazottja.

A szaúdi kommandósok hajnalban rohamozták meg az Oázis elnevezésű luxus lakóparkot. Itt sáncolták el magukat a terroristák több tucat külföldi túszukkal. A foglyul ejtettek többsége nagy nemzetközi olajtársaságok alkalmazottja. A kommandósok – a hivatalos közlés szerint – kiszabadították a túszokat, a támadók közül kettőt lelőttek, a többieket elfogták. Az áldozatok számáról és nemzetiségéről ugyanakkor egész nap ellentmondó hírek érkeztek.

A véres túszdráma tegnap délelőtt kezdődött, amikor a tucatnyi fegyveres támadó – feltehetőleg iszlám militánsok – tüzet nyitottak az épület-együttesnél, ahol olajcégek irodái és az alkalmazottak lakásai vannak. Ezután foglyokat ejtettek és elbarikádozták magukat.

Az akciókat, egy arab nyelvű internetes honlap szerint az al-Kaidával szövetséges iszlamisták hajtották végre. A terrorszervezet alapítója, Oszama bin Laden maga is szaúdi származású milliárdos.

Az Observer című brit lap elemzése szerint olajválság fenyegeti a világot, ha folytatódnak a támadások a szaúd-arábiai olajkitermelő központok ellen. A nyersanyag hordónkénti ára akár az 50 dollárt is elérheti. Összehasonlításul: tavaly ilyenkor fele ennyit kellett fizetni a nyersolaj hordójáért a világpiacon. Az árrobbanásnak drámai következményei lehetnek a világgazdaságra is.

Kép:AP

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!