Elfogyott a pénz a kátyúzásra

rtl.hu

2004. május 26. 20:23

Rekordszámú kátyú van Budapest utcáin. Így négy hónap alatt elköltötték az idei kátyúpénzt.

2003-ban a közterületfenntartó társaság az első fél évben majdnem hatvanezer kátyút temetett be. Idén már most 23 százalékkal több, összesen 77 ezer úthibát kellett kijavítaniuk és ez a szám csak nőni fog. Pedig a társaság már elköltötte az idei kátyúzásra szánt összeget.

„Az eddig rendelkezésre bocsátott összeget felhasználtuk az év első négy hónapjában. ez hatszázötvenmillió forintot jelent” – mondta Csanádi Csaba, közútfenntartási igazgató.

A közterületfenntartó most a fővárosi önkormányzattól vár segítséget, az igazgató szerint még legalább fél milliárd forintra lenne szükségük. Az év első hónapjaiban nemcsak a költségek, a kifizetett kártérítések száma is nőtt. Az első negyedévben 25 millió forintot fizettek ki autósoknak, de további ötven millió forintos kárigényt jelentettek be olyanok, akiknek kocsija valamelyik kátyútól megsérült. A társaság tavaly több mint 100 millió forint kártérítést fizetett ki.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!