Évente többször reng a föld hazánkban
2004. május 25. 17:55
A kutatók szerint a délelőtti beledi földrengést napokon belül több utórengés kísérheti, de ezek erőssége meg sem fogja közelíteni a főrengését.
Óriási kilengést mutatott ma délelőtt fél tízkor a soproni földrengéskutató állomás. A mórágyi obszervatóriumban is észlelték. Mindkettő a beledi földrengés lökéshullámait mutatta.
Órákkal később nyugodt alaprezgéseket rajzolnak a műszerek. A tű egyébként soha nem áll meg. Kisebb nagyobb rengéseket hetente többször is mérni.
'120-150 földrengést észlelni Magyarországon évente. Ebből ez a beledi nem volt jelentős. 3.7 nem sok. Évnete 5-10 ami észlelhető' – mondta Tóth László, földrengéskutató.
A kutatók szerint a délelőtti beledi földrengést napokon belül több utórengés kísérheti, de ezek erőssége meg sem fogja közelíteni a főrengését. A beledihez hasonló, a richter skála szerinti 3.7-es rengést a múlt év december közepén mértek a Nagykanizsa-Zalaegerszeg-Csurgó háromszögben.
Az utóbbi évek földmozgásai ezen a térképen láthatók. Noha a kutatók még nem ismernek olyan módszert, amivel előre jelezni lehetne a pusztító földmozgásokat, Magyarország nyugodt területnek számít, ahol legfeljebb százévenként fordulhat elő pusztító erősségű rengés.