Miss Május
2004. május 21. 11:52
Egy fiatal magyar lány lett az egyik legnépszerűbb amerikai erotikus magazin májusi kedvence. Ez azt jelenti, hogy az ő képei kerültek a címlapra és a legbelső oldalakra.
Amerikában az egyik legelismertebb erotikus magazin a Penthause címlapján ebben a hónapban Kocsis Brigitta mosolyog, egy magyar lány aki Sátoraljaújhelyről indult és nem akárhova érkezett. Miss május most is épp egy fotózásra igyekszik. Reméli, hogy Amerika után a szépségével a magyar férfiakat is sikerül lenyűgöznie.
90-es mellméret és 60-as csípőbőség. Ezek a 21 éves modell legfontosabb adatai. A melle kivételével minden eredeti rajta, azt ugyanis 3 éve kicsit feltupíroztatta. Még csak 2 éve modellkedik. A hazai ügynökségen, ahová Brigitta is tartozik, 300 lány közül, most őrá a legbüszkébbek.
'Ez a csúcsot jelenti. Ennél följebb nem kerülhet már, mint az egyik legnépszerűbb férfimagazin címlapján szerepelni és 15 oldalon, a belső oldalon, az a csúcs. Ennél többet nem lehet elérni az erotikus szakmában, ebben a színvonalban' - mondta el Répás Lajos a 15"" Miss Models ügynökség vezetője.Brigitta a gimnázium elvégzése után a jogi egyetemre jelentkezett, ahová nem vették fel. Úgy gondolta, nem adja fel és - igaz az élet egy másik területén – de szó szerint megmutatja a világnak, mi is lakozik a ruha mögött.
'Az ismerőseim azt mondták, hogy van esélyem, hogy a modell szakmában érvényesülök. Fogtam a hátizsákomat és elkezdtem a modellügynökségről, modellügynökségre menni' - nyilatkozta a májusi kedvenc.
Az itthon készített képek egy világhírű fotósnak olyannyira megtetszettek, hogy azt javasolta Brigittának, próbálkozzon meg külföldön. Ebben támogatta őt olasz származású barátja, aki egyben menedzsere is. A Penthaus szerkesztőinek olyannyira megtetszett Brigi, hogy újabb fotósorozatot kértek. A havonta több mint 1 millió példányszámban megjelenő amerikai újság pedig, a magyar dívát felkérte egy címlapfotózásra.'Több százezer lány van a világon, és én bekerültem a 12 közé. És nem az hogy bekerültem, de a címlapon vagyok. Sok lány benne van egy-két képpel, de az hogy az emberek az arcomat látják világ szerte, nagyon jó dolog' – mondta el a fiatal modell.
A szőke ciklon állítólag mindig is izgága leányzó volt. Saját bevallása szerint szereti az izmos, jó megjelenésű férfiakat. A karrierje még csak most kezdődött el. Jól tudja, hamar a csúcs közelébe jutott és ez nagy felelősséggel jár. De imádja a csillogással járó életformát és az utazást.
'Szeretek Harleyval járni, találkozókra menni, külföldön extrém partikra menni, extrém ruhákat hordani, hogy az embereknek leesen az álluk. Szóval alapjáraton én egy nyitott ember vagyok. Nagyon szeretek szexisen öltözni, olyan helyekre menni, ahol az emberek megbámulnak és megbecsülnek' – mondta el a Fókusz riporterének Brigi.
Brigitta elsősorban külföldön szeretne sikeres lenni, mert szerinte a magyar modell lányokat sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülik meg eléggé idehaza. Álma, hogy egyszer egy Hollywood-i hírességgel együtt filmezhessen. De addig még hosszú az út. Annyi biztos, hogy hamarosan egy olasz tv csatornánál fog műsorvezetőként dolgozni.