Kamionbaleset és áramszünet
2004. május 20. 18:21
Teljes közlekedési káosz alakult ki a fővárosban, miután hajnalban három kamion összeütközött az M5-ös autópálya kivezető szakaszán.
A baleset hajnalban történt, az M5-ös autópálya kivezető szakaszán. Egy szlovén kamion pótkocsija szabadult el, ami két ukrán kamionnal ütközött össze. Az egyiknek a tankja is megsérült.
„Az üzemanyag ráfolyt a kipufogóra, ezért az belobbant, a sofőr szerencsére ki tudott menekülni az autóból” – mondta Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője.
A mögötte jövő kamion vezetője már nem volt ilyen szerencsés. A fülke teljesen összetört, a tűzoltók csak negyven perces küzdelem után tudták kiszabadítani a sofőrt, akit azonnal kórházba vittak. A balesetben kidőlt és a levegőbe repült egy villanyoszlop is, ami hozzáért az út felett futó 120 ezer voltos vezetékhez. A balesettel egy időben Budapesten, három kerületben teljes áramszünet volt, sokáig azt hitték a baleset miatt. Az ELMŰ szerint viszont a két esethez nincs köze egymáshoz.
„A sajnálatos baleset valóban megsértett két villanyvezetéket, de a két üzemzavarnak nincs köze egymáshoz” – jelentette ki Boross Norbert, kommunikációs igazgató. Az Elektromos Művek sajtóosztályának tájékoztatása szerint a nagy területre kiterjedő budapesti áramszünetet a Csarnok téri, illetve a népligeti alállomást ellátó távvezetékek zárlata okozta. Az áramszünet ideje alatt több közintézményben is tartalék generátorokról szolgáltatták az elektromos áramot. A baleset hajnali fél ötkor történt, de a felüljáró délután háromkor is zárva volt. Ennek oka, hogy az összetört kamionokról át kellett pakolni az árut.
Az útlezárást az egész város közlekedését megbénította. Különösen rossz volt a helyzet a főváros déli részén, ahol egész nap csak lépésben lehetett haladni.