Milliárdos nyereség ellenére emelnek a szolgáltatók
2004. május 17. 17:34
Többmilliárd forintos nyereséget ért el tavaly a Fővárosi Gáz- és a Csatornázási művek, miközben a fogyasztók ettől az évtől akár 36 százalékkal többet fizetnek a szolgáltatásért.
A gázárak 6,8 százalékos emelését a Gazdasági Minisztérium döntötte el. A 36 százalékos csatornadíj-emelést pedig a Fővárosi Közgyűlés hagyta jóvá. Vagyis a fogyasztóknak ettől az évtől sokkal többe kerülnek ezek a közszolgáltatások, miközben a két cég milliárdos nyereséget ért el 2003-ban.
Ebből most osztalékot is fizetnek a tulajdonosnak. A Csatornázási Művek majdnem hárommilliárd, a Gázművek pedig 4,2 milliárd forintot. A két társaság azt mondja, az osztalék kifizetése és az áremelés között nincs összefüggés, hiszen az árakról nem ők döntenek. Reszler Béla a Csatornázási Művek szóvivője Híradónknak elmondta:
'Nem csak a befektető kap osztalékot, hanem a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat is, ami az osztalékát visszaforgatja díjkompenzációba.'
A csatornadíj egy év alatt 122 forintról 136 forintra nőtt köbméterenként, az önkormányzat által fizetett díjkompenzáció 6 és 8 forint között van. Szerettük volna megkérdezni az osztalék kifizetéséről a Fővárosi Önkormányzatot, ami mindkét cégben többségi tulajdonos, de ott senki nem nyilatkozott.