Központi használt autó piacok nyílnak

rtl.hu

2004. május 17. 18:50

Az országos szervezet minden típust és kereskedést összefogna. Az új hálózatban interneten licitálni lehetne az autókra, és garanciát adnának a használt kocsira.

A márkakereskedők beadnák a közösbe a beszámított kocsikat, amelyeket típusonként válogatva központi telepen árulnának. A márkakereskedők szövetsége szerint így könnyebben eladhatnák a szalonok udvarán ötösével-tizesével álló beszámított kocsikat. Magyarországon két nagy hálózat már működik. Az országos szervezet most minden típust és kereskedést összefogna. Az új hálózatban interneten licitálni lehetne az autókra, és garanciát adnának a használt kocsira.

'Csak olyan autókat forgalmazna, amely bevizsgáltan kerülnének be ebbe a központi telepre, akkor ez jelentősen elősegíti ennek a piacnak a tisztulását' – mondta Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke.

A legnagyobb hazai internetes használtautó portál szerkesztője szerint fölösleges nagy telepeket létrehozni és kocsikat hozni-vinni akkor, amikor létezik és működik az internet, ahol garanciavállalást is meg tudják oldani.

'Kiemeléssel megjelölve, a többi hirdetésből elkülönítve, ezt már most is meg tudjuk oldani, erre kitalálni egy új rendszert, ami gyakorlatilag ugyanez szerintem fölösleges' – nyilatkozta Minkó László, az egyik használt autó kereskedéssel foglalkozó internetes oldal szerkesztője.

A használtautó kereskedők szervezete szerint a magas regisztrációs adó miatt drágultak a használtautó árak és ezért pang a piac.

A Használt Autó Kereskedők Országos Egyesülete azt mondja, hogy fél évkor szeretnék megvizsgálni a regisztrációs adó mértékét, és javaslatot szeretnének tenni a Pénzügyminisztériumnak a díj csökkentésére.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!