Téves hiedelmek az aszpartam körül

rtl.hu

2004. április 29. 20:24

E 951, vagyis az aszpartam. 'Az egyik legveszélyesebb adalékanyag”- írja egy hetilap a mesterséges édesítőszerről. A világon körülbelül 6000 termékben található meg, és több mint 200 millió ember fogyasztja naponta cukor helyett. Üdítőitalok, tejtermékek, sütemények tartalmazzák, a light felirattal jelzett élelmiszerek egy részében ez adja az édes ízt.

Az aszpartam először 1981-ben jelent meg az Egyesült Államokban. Magyarországon 10 éve forgalmazzák. Az édesítőszer piaci megjelenésével egy időben, elterjedtek a róla szóló aggasztó és ijesztő hírek is.

„Bizonyos Betty Martini szerint az aszpartam az egyetlen olyan génmódosított termék, melyről tényleges bizonyítékaink, világos nyilvántartásaink és esettörténetek vannak, melyek azt bizonyítják, hogy tömegjárványt és halált okozhat” – olvassa fel dr. Domoki János, az OKK-OÉTI osztályvezető-helyettese.

Dr. Betty Martini a világ legnagyobb aszpartam ellenes mozgalmának elnöke. Azt állítja, ennek az édesítőszernek a forgalmazását soha sem szabadott volna engedélyezni. Szerinte számos igen súlyos betegség kialakulásáért felelős.

„Ennek a szernek a fogyasztása hosszú távon agydaganatot okoz. Az pedig halálhoz vezet. Az ezzel kapcsolatos tanulmányokat 1996-ba végezték és adták ki” – mondta el dr. Betty Martini.

Az aszpartamot éppen a folyamatos ellenkampány miatt állandóan vizsgálják. Anglia, Franciaország és Kanada egészségügyi hatóságai a közelmúltban újra ellenőrizték az aszpartamot és teljesen rendben találták.

„Az amerikai egészségügyi hatóság 15 éven keresztül vizsgálta. Éppen ezért, azt mondják, hogy az aszpartam a legalaposabban megvizsgált mesterséges molekulák egyike” – nyilatkozta Újhelyi András ügyvezető igazgató. Mivel az aszpartamot világszinten értékelik, így Magyarországon külön már nem vizsgálják meg. Itt már csupán néhány alapvető tulajdonságát ellenőrzik.

A pozitív eredményű vizsgálatok ellenére újra és újra felmerül a gyanú az aszpartammal kapcsolatban. Az említett újságcikk szerint például, számos neurodegeneratív betegség, így az Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór is erősen súlyosbodik az édesítő fogyasztása esetén.

„Állatkísérletekben vizsgálva a kontrollcsoporthoz viszonyítva, az egereknél, akiket ilyen anyaggal tápláltak, gyakoribb volt az agydaganat kialakulása. De ez emberre nem igaz” – mondta dr. Valálik István, a Szt. János Kórház adjunktusa.

Egyetlen klinikai tanulmány vizsgálta a Parkinson-kóros betegeknél az aszpartam hatását. Ez pedig kimutatta, hogy ésszerű fogyasztás esetén, sem a gyógyszeres kezelés hatását, sem a betegség lefolyását nem befolyásolja az édesítőszer.

„Sajnos jelenleg nincs olyan vizsgálat, amiről biztosan ki lehetne mondani, hogy Parkinson-betegségben szenved. Ennél fogva, hogy egy anyag kialakítja-e vagy gátolja a betegséget, nincs adat” – folytatta dr. Valálik István.

Az aszpartám a világ minden országban engedélyezett édesítőszer. Sok száz toxikológiai vizsgálat után, emberi fogyasztásra alkalmasnak találták. A szakemberek nem értik, hogy merülhet fel bárkiben is, hogy az egészségügyi hatóságok egy ártalmas anyag hozzáadását engedélyezték az élelmiszerekhez.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!