2004. április 28. 7:34

Az egyik utas meghalt másik kettő pedig életveszélyesen megsérült abban a taxiban, amelyik éjszaka oszlopnak ütközött a fővárosban. A taxi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. A RTL Híradó megtudta, hogy a taxik utasait nem védi külön balesetbiztosítás, a taxis engedélyeket e nélkül is kiadják. Az utas sérülése, vagy halála esetén az autóra kötött kötelező felelősségbiztosításból rendezik a kártérítést.

Feltehetően túl gyorsan érkezett a Lágymányosi híd alatti kanyarba egy fehér kombi taxi hajnal kettő körül. A kocsi kisodródott, felrohant a padkára és egy villamos felsővezetéket tartó oszlopnak csapódott. A kocsi jobb első utastere annyira összeroncsolódott, hogy az első utast a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.

Az érintett taxis társaságnál azt mondták, hogy a 35 éves sofőr már befejezte a műszakot, szolgálaton kívül volt és barátait szállította. Mellette 34 éves barátnője ült, aki meghalt az ütközéskor. A rendőrség vér és vizeletmintát vett a vezetőtől, annak kiderítésére fogyasztott-e alkoholt, vagy valamilyen kábítószert.

Az RTL Klub Híradója megtudta, hogy a taxis engedélyek kiadásához elegendő egy utasonként 25 ezer forintos felelősségbiztosítás, amiből az apróbb károk fedezhetők. Az engedély kiadásának azonban nem feltétele a taxik külön utasbaleset biztosítása. Az utas sérülése, rokkantsága, vagy halála esetén az autó kötelező felelősségbiztosításból rendezhetik a kártérítést.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!