Arnold Schwarzenegger titkai
2004. április 20. 22:05
'Arnold nem szerette az apját, mert nagyon brutális volt. A gyerek mindig ment az anyja után a vendéglőbe, ahol az asszony kisegített, félt, hogy a férfi megint nyilvánosan megpofozza az anyját' –emlékszik vissza Kurt Marnul, Schwarzenegger egykori edzője.
A vita állítólag Arnoldon folyt. A feleségénél 15 évvel idősebb férfi azt gyanította, hogy a kisfiú nem az övé. A gyerek hallotta a részeg veszekedéseket. Irtózatosan félt az apjától. 9-10 éves volt, de annyira rettegett tőle, hogy bepisilt. Arnold ekkoriban gyűlölte meg.
Az apa egyébként megkövetelte gyerekeitől, hogy versengjenek egymással sízésben, bokszolásban, bármiben. Arnold, a kisebb testvér rendszeresen alulmaradt. Az apa Hamupipőkének csúfolta....
Testvérével együtt Grazba járt iskolába. Itt mindenki úgy emlékszik, hogy a Schwarzenegger-fivérek az iskola rémei voltak. Folyton verekedtek. Édesanyjuk azt a tanácsot kapta, hogy vigye a gyerekeket sportolni. Így Arnold edzeni kezdett. És ebben egyre nagyobb sikereket ért el.
A 15 éves fiú mindenhol azt terjesztette, hogy Mister Universum lesz. Edzője, Kurt Marnul, a korábbi Mister Austria később saját sikerének féltve őrzött titkába is beavatta: anabolikus szteroidokat kell szedni!
Alig három év telt el, és Arnold egyre népszerűbb lett az edzőteremben. Már nem volt az a lenézett kis béka, sőt...
A hatalmas termetű fiú nem győzött betelni egyre növekvő erejével, mindenütt csak mutogatta, mit tud.
Aztán bevonult, s neki a hadseregnél is örültek. Szívesen ment: sokkal jobb körülmények voltak a páncélos laktanyában, mint otthon. És enni is többet adtak. Csak hát a szabadság. Pont élete első sorsdöntőnek tartott versenyére nem kapott kimenőt. Stuttgartba, Németországba kellett mennie. Dobbantott.
Megnyerte a versenyt, ifjúsági Mister Europe lett. Amikor visszajött, elkapta a katonai rendőrség, és fogdára vitték. De mindenki büszke volt rá, így két nappal megúszta. Ahogy leszerelt, elindult Münchenbe, ahol már nem csak magát edzette, edzősködött is. Marnul és csapattársai gyakran látogatták, de talán nem elég gyakran. Arnold itt is kokszolt, dupla mennyiséget - ellenőrzés nélkül. A szteroidok felkorbácsolták szervezetét. Az éjszakai élet ismert figurája lett.
A 19 évvel idősebb edző és barát aggódott, úgy érezte Arnold karrierje került veszélybe. Felhívta a figyelmét, hogy külföldi, azaz bármikor kiutasíthatják, ha nem tud viselkedni. Hogy aztán a figyelmeztetés hatott, vagy egy londoni meghívás, azt nem tudjuk. Schwarzenegger mindenesetre összeszedte magát és 1966-ban Angliába ment, hogy egy év múlva - húsz évesen - végleg elhagyja Európát és a tengeren túlon csináljon karriert...
Schwarzenegger gyerek- és fiatalkorának tanúi szólalnak meg a 21. Század szerda esti műsorában.