2004. április 19. 20:20

Egy hét elteltével ismét helikopter zaj törte meg Akasztó csöndjét. Ezúttal azonban több ezres tömeg várta izgatottan a Való Villa suttogóját, vagyis Csabát. A fiatalember éppen egy héttel ezelőtt járt itt utoljára, hogy felkészüljön a nagy villa rodeóra. Akkor tudta meg azt is, hogy egy lovas kaszkadőr show tagjai barátságos párbajra invitálták.

A nagy napon, vagyis tegnap, egy gombostűt sem lehetett volna elejteni a tanyán és valószínűleg Akasztón volt az országban a legmagasabb az egy főre jutó westernkalapok száma.

Egy könnyű, de férfias reggeli után az ellenfelek azonnal a karámba siettek, hogy egy-két fogást és trükköt még utoljára begyakoroljanak. Annak ellenére, hogy Csaba némi hátránnyal pattant nyeregbe – hiszen neki nem volt módja gyakorolni –, a villacowboy nem érezte veszélyben lovasbecsületét. Az egyik kihívó, Pintér Gábor egy fokkal bizakodóbb volt, ő szerényen a saját győzelmét valószínűsítette.

A nap méltatlanul elfeledett további főszereplői, a borjak szintén türelmetlenül várták már, hogy az óbudai villavitéz jól meglasszózza őket. Az esőszünetet kihasználva, pontban egy órakor kezdetét vette a négy számból álló viadal. A versenyzőknek először a borjakat kellett befogniuk – lóhátról, lasszóval.

Aztán szegény párák alighogy magukhoz tértek, máris újabb mutatvány szenvedő alanyaiként voltak kénytelenek rohangálni a karámban. A második számban ugyanis lóhátról leugorva kellett leteríteni a rémült állatokat.

Ezek a nyaktörő attrakciók csak külső szemlélő számára tűnnek könnyednek és légiesnek. Valójában elég egy rossz mozdulat és akár tragédiával is végződhet a show. Az alföldi cowboyoknak – mintegy levezetésként – még egy bika masinát és egy rodeólovat is be kellett törniük.

A new bronco western show kaszkadőrei beváltották ígéretüket. Csabát még azelőtt tiszteletbeli taggá fogadták, hogy kiderült volna ki az akasztói Ló Világ igazi ura. Végül Csaba reményei valóra váltak, és megnyerte a versenyt.

Csaba tehát terepen már bizonyította, hogy el tud bánni egy tehénborjúval, most már csak az a kérdés, hogy ugyanez a módszer a villán belül is beválik-e. Anetthez ugyanis, mint tudjuk, már nem elég egy lasszó.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!