Megnyílt a Holocaust Emlékközpont
2004. április 16. 17:32
A nyitó kiállítás az úgynevezett Auschwitz Albumnak a képeit mutatja be. Ezeket a képeket két hivatásos SS-fotós készítette, majd a felszabadulás után egy magyar lány, Jákob Lili találta meg, és mentette meg az utókor számára.
Balkányi Ivánné 11 éves volt, amikor Szegedről az alföldi zsidókkal deportálták. Menekülését annak köszönheti, hogy transzportját egy német tiszt teherautókért megvásárolta. Így nem Auschwitz-ba, hanem egy ausztriai munkatáborba került. Sokáig egyáltalán nem beszélt erről.
'Úgy gondoltam, hogy amit én ott átéltem, azt el se lehet hinni, azt csak úgy mondják, hogy ezt mondja valaki, aki messziről jött' – mondta a túlélő.
A holocaust történetének legnagyobb és leggyorsabb deportálása 1944. május 15-én kezdődött. Német adatok szerint 56 nap alatt több mint 437 ezer zsidót deportáltak Magyarországról. Közülük eddig 60 ezer áldozat nevét írták fel az üvegtáblákra. Vasárnap estig a központ udvarában a 60 ezer meggyilkolt nevét olvassák fel egymást váltva, közéleti személyiségek és önként jelentkezők.
A központ vasárnap estig éjjel-nappal nyitva tart. A tárlat ingyen látogatható.
Egy perc néma gyász
A gyásznapon közös nyilatkozatot adott ki Mádl Ferenc államfő, Medgyessy Péter kormányfő és Szili Katalin, a Parlament elnöke, amelyben úgy fogalmaznak, hogy a magyar nemzet fejében fejet hajtanak, részvéttel és tisztelettel adóznak a vészkorszak áldozatai és sokat szenvedett túlélői előtt. A Fidesz azt kezdeményezte, hogy déltől egy perces néma gyásszal adózzon az ország az áldozatok emlékének. A kezdeményezéshez csatlakozott az MSZP és az SZDSZ is.
Az emlékközpont hivatalos megnyitóján tegnap Medgyessy Péter kormányfő kijelentette: 'a köztársaság miniszterelnökeként kimondom: ezen aljas bűnt magyar emberek követték el magyar emberek ellen. Nincs mentség, nincs magyarázat'.
A megnyitón ott volt és beszédet mondott Mádl Ferenc köztársaság elnök és Móse Kacav, Izrael Állam elnöke. A felújított Páva utcai zsinagógában és egy hozzáépített modern épületrészben kialakított emlékhelyet Hiller István kulturális miniszter nyitotta meg hivatalosan.