Több tízezer muszlim vallású él Magyarországon
2004. április 14. 17:14
'Az elmúlt évtizedekben számos arab diák költözött Magyarországra, itt végezték tanulmányaikat és itt telepedtek le, itt alapítottak családot. Illetve magyarok közül néhányan nem jelentős számban áttértek az iszlámra” – mondta Nagyné Rózsa Erzsébet, a Teleki László Intézet iszlám szakértője.
A magyarországi muszlimok számát csak becsülni lehet. A 2001-es népszámlálás szerint több mint háromezer magyar állampolgár tartotta magát muszlimnak, de ennél biztos, hogy jóval többen vannak.
'A magyarországi muszlimokról annyit lehet tudni, hogy arról pontos adat nincs, mert ez nem kötelező adat a népszámlálásban, becslések szerint 30-50 ezer közé tehető a Magyarországon muszlim vallást követők száma” – nyilatkozta Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke.
Magyarországon most három bejegyzett muszlim egyház működik: a Magyarországi Muszlimok Egyháza, a Magyar Iszlám Közösség és a Magyar Iszlám Egyház. A fővárosban található az iszlám világ legészakibb zarándokhelye: Gül Baba sírhelye az iszlám világ szent helye, amelyet évente több mint tízezer zarándok látogat.