Vér helyett művért adtak a betegeknek
2004. április 13. 21:44
Amerikában a közelmúltban művért próbáltak ki balesetes, öntudatlan betegeken, az előzetes beleegyezésük nélkül. A hozzátartozók azonnal feljelentették a kórházakat, de egy joghézagnak köszönhetően a bíróság a kipróbálókat nem tudta felelősségre vonni.
„Egyikünk sem tudja, hogy egy baleset vagy trauma következtében mikor szorulunk ilyen ellátásra. De arról a társadalomnak tudni kell, hogy egyes rászorulók sóoldatot, mások művért kapnak” – mondta Dr. Matkó Ida egyetemi docens, a Szószóló Alapítvány elnöke.
Sóoldatot akkor használnak az orvosok, ha nincs kéznél megfelelő típusú vér, és a beteg életveszélyben van. A művér használata azonban még traumás eseteknél sem engedélyezett világszerte, kivéve Dél Afrikában. Ott kizárólag azért engedélyezték a művért, mert nagyon kevés az egészséges véradó. Ugyanakkor több olyan nemzetközi intézmény is működik a világon, ahol már évtizedek óta kísérleteznek a művér előállításával.
„Ezekben az ampullákban porított művér van, aminek a lényege, hogy teljesen eltávolítjuk belőle a folyadékot, és csak a porított anyag marad vissza. Természetes vérrel ezt nem lehet megcsinálni” – mondta Dr. Horváth István orvos-biológus, az MTA doktora.
Horváth úr közel 30 éve kísérletezik a művér előállításával. Egy évvel ezelőtt úgy tűnt, sikerült is neki olyan készítményt előállítani, amely nem ártalmas az emberi szervezetre. A további kísérletek azonban pénzhiány miatt azóta sem valósultak meg.
„A művérrel szemben előírt követelmények, hogy ne legyen testidegen, a szervezet ne termeljen ellenanyagot, vagy ha igen, akkor jó hatásút, ne ürüljön ki a szervezetből gyorsan, elfogadható legyen minden egyes szervezet számára” – mondta Horváth doktor.
A magyar művért Horváth professzor és csapata állati vérből állítja elő, és az eddigi kísérletek alapján minden követelménynek megfelel. Az állat véréből a laboratóriumban először kivonják a vörösvértestet, és koleszterinbe, nehezen lebontható zsírba csomagolják. Ez az a készítmény, amit aztán kiszárítanak, és ha szükség van rá, bárhol, bármikor, bármilyen vércsoportú beteg életét megmentheti. Azaz csak megmenthetné, ha a laboratóriumi vizsgálatok befejeződtek volna.
„Laboratóriumi körülmények közötti vizsgálatoknál mindig mérgezőnek, toxikusnak találták ezeket az oldatokat. A klinikai kipróbálásra tudomásom szerint engedély még az Egyesült Államokban sincsen – mondta Dr. Hoffer Izabella, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese.
Magyarországon is csak valódi vért kaphat minden egyes beteg. A művér készítményekre a vérellátó szerint egyelőre semmi szükség nincsen, hiszen a véradóktól levett vért megfelelően el- és beosztják. Vagyis nálunk minden beteg sokszorosan ellenőrzött, egészséges vérre számíthat, ha arra kerülne a sor.
„Van egy életveszély-tartalék, tehát az nem fordulhat elő, hogy ha van egy akut helyzet, vagy baleset történik, akkor oda ne tudjunk bármilyen csoportú vért adni, amire szükség van – mondta a vérellátó főigazgató-helyettese.
Persze váratlan helyzetek, mint amilyen a közelmúltban lezajlott madridi terrortámadás, előfordulhatnak. Mivel a lakosok genetikai sajátosságai miatt minden ország önellátásra törekszik a vérellátásban, ilyenkor megtörténhet, hogy mégiscsak szükség van művérre is. A támadást követően Madridban sürgősségi véradó-központokat létesítettek az utcán, ahol szinte mindenkit tárt karokkal vártak, aki már valaha adott vért.
A véradóknak nagykorúnak kellett lenniük, de nem nyugdíjasoknak, és szerepelniük kellett a nyilvántartásban, mert a sürgősség miatt ilyenkor nem érnek rá megvizsgálni, használható-e a vérük.
Azt egyenlőre még senki sem tudja, hogy milyen hatással lett volna a sebesültekre, ha művért kapnak. De azt elismerik a szakemberek, hogy néhány évtized, vagy akár év múlva a valódi vér mellett a művér is ott lesz a műtéteken, vagyis egyszer majd a betegek életét akár ezzel a műkészítménnyel is meg lehet menteni.