2004. április 10. 10:42

A japán autókat gyártó esztergomi gyár idén négyszáz fővel kívánja növelni dolgozói létszámát, a távlati tervek szerint 2006-ig további hatszáz új alkalmazottat venne fel. A cég személyzeti igazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy ez nem lesz könnyű feladat, mivel a környéken már régóta nincs elegendő munkaerő. A vállalat ezért a jövő héten például Nógrád megyében toboroz, de Borsodból is számítanak dolgozókra.

Az esztergomi gyárban jelenleg is dolgoznak az északkeleti megyékből, előfordul, hogy majdnem egész falvak, de nagy a fluktuáció. A legfőbb probléma az, hogy a magyar munkavállalók egyáltalán nem mobilisak, s még a magasabb fizetség reményében sem feltétlenül mozdulnak meg. Ebben a szakemberek szerint a röghöz kötöttség mentalitásán kívül a lakáshoz jutás és a közlekedés problémái is közrejátszanak. Az esztergomi gyár ingyenes munkásszállással próbálja magához csábítani a kelet-magyarországi munkavállalókat.

Szlovákiából is jönnek

Az autógyártó cég persze továbbra is számít a szlovákiai munkavállalókra is. 2000 óta alkalmaznak a határ túloldalán élő, zömmel magyar dolgozókat, s a kezdeti mintegy százfős létszám mára a háromszorosára duzzadt. 'Szlovákiában még toboroznia sem kell a cégnek, a dolgozók a magas munkanélküliség elől menekülve jönnek maguktól is' – mondta a napilapnak a személyzeti igazgató.

Egy másik, a közép-dunántúli régióban működő multinacionális vállalat személyzeti vezetője arra panaszkodott a Magyar Hírlapnak, hogy tavaly augusztus végéig a gyár vonzáskörzetéből még fel tudták venni a felfutáshoz szükséges több száz fős létszámot, szeptember első felétől azonban előbb a helyi, majd a dunántúli munkaerőpiac gyakorlatilag kiürült. A napi bejárási távolság felső határa száz kilométer felett van. Az ennél távolabbi régiókból, ahol már ingyenes munkásszállót ajánlott fel a cég, gyakorlatilag nulla volt az érdeklődés. A személyzeti vezető szerint a cég átlagon felüli fizetést kínáló hirdetéseire a legnagyobb munkanélküliségi hányadot felmutató északkeleti megyékből egyetlen ember sem jelentkezett, és ugyanez volt helyzet a távolabb eső dunántúli régiókban is. 'A cégek ma egyenként elvadásszák egymás elől az embereket, a fluktuáció óriási, a magasabb juttatások reményében körbevándorol a foglalkoztatottak egy része – írta a Magyar Hírlapnak az igazgató, hozzátéve –: a vállalatok veszteségei a munkaerőhiány, illetve az ennek részbeni pótlására kényszerűen igénybe vett túlóráztatás miatt naponta növekszenek.'

Segít a sok telephely

Egy-egy nagyobb létszámbővítéssel járó projekt magvalósításakor a lapnak nyilatkozó nyugat-magyarországi cégnek is intenzíven kell toboroznia, de a szingapúri központú vállalatnak egyelőre nincsenek komolyabb munkaerőgondjai – mondta a Magyar Hírlap érdeklődésére a társaság nyugat-magyarországi ipari parkjának személyügyi igazgatója. A tíz legnagyobb hazai munkáltató közé tartozó vállalat ugyanis méretének és ismertségének köszönhetően elébe tud menni a problémáknak. A cég például megengedheti magának, hogy mind a négy telephelyén egész buszflottákat alkalmazzon, amellyel saját költségén szállítja a munkavállalókat, míg más cégek gyakran csupán a dolgozók közlekedési bérletéhez járulnak hozzá.

Bár ez nem kis pluszráfordítást jelent, a cégnek megéri, hiszen ezáltal javíthat a munkavállalók egyébként nagyon alacsony mobilitási hajlandóságán. A személyügyi igazgató szerint telephelyeinek földrajzi szétszórtsága is előnyt jelent. A társaságnak több régióban is vannak gyárai, így Sárváron, Zalaegerszegen, Nyíregyházán és Tabon. Ha az egyik üzemben munkaerő-felesleg keletkezik, onnan át tudják irányítani a munkaerő-hiányos térségekbe a dolgozókat.

Sokkal kedvezőbb helyzetben vannak a magas munkanélküliséggel küszködő Északkelet-Magyarországon letelepedett multik, amelyeknek zömmel nincsenek toborzási gondjaik. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó két vállalat 2005-ig összesen ötszáz új munkahelyet akar teremteni. Az elektromos kéziszerszámokat és autóipari alkatrészeket gyártó cégek számára zökkenőmentes a betanított munkások toborzása, hisz az állásokra többszörös a túljelentkezés, és napi 50-60 pályázat is landol a személyzetisek asztalán.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!