Ittas forgalmista okozta a fennakadást

rtl.hu

2004. április 8. 18:01

Azt nem sikerült kideríteni, hogy hány utasnak okozott bosszúságot a kényszerpihenő, de tény, hogy legalább két személyvonat aznap csak jelentős késéssel érte el uticélját. Marton László, a zalakomári állomás ittasság miatt leváltott és azóta már elbocsátott forgalmistája nem tagadja, hogy azon a napon délelőtt ivott három üveg sört. Arra azonban nem gondolt, hogy ennek még lesz hatása az este hét órakor kezdődő szolgálatára.

'Nem voltam részeg az tuti, mert különben a váltótársam nem adta volna át a szolgálatot. Nem is éreztem magamat úgy, hogy én most részeg vagyok, de akkor mindjárt megálltak és intézkedtek' - mondta Marton László.

Az ellenőrök miután megszondáztatták a forgalmistát azonnal leváltották. Helyére azonban csak több mint egy óra múlva tudtak állítani megfelelő képesítésű vasutast. Addig pedig nem indulhatott el sem a zalakomári, sem pedig a szomszédos állomáson veszteglő személyvonat sem.

Természetesen szerettük volna megkérdezni az egykori forgalmista főnökeit is a történtekkel kapcsolatban, ám ma nem sikerült nyilatkozót találnunk. Így nem tudhattuk meg, hogy a MÁV-nál milyen gyakran fordulnak el a zalakomárihoz hasonló esetek. És azt sem kérdezhettük meg, hogy az ellenőrzésnek létezik-e olyan módja, amely miatt esetleg nem állnak akár több órán keresztül a vonatok.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!