A népirtást előre megtervezték

rtl.hu

2004. április 7. 14:38

Egyperces néma tisztelet az ENSZ New York-i központjában a ruandai népirtás áldozatainak emlékére. A genocídiumról megemlékező konferencia megnyitóján a főtitkár kijelentette, hogy a tragédiában a világszervezet mulasztás vétkében bűnös.

Kofi Annan főtitkár elismerte: 'Akkoriban azt hittem, hogy mindent megtettem, amit lehetett. De a népirtás után rá kellett jönnöm, hogy többet tehettem volna, és többet is kellett volna tennem azért, hogy megkongassam a vészharangokat és segítséget, támogatást szerezzek! Ennek fájdalmas emléke a bosznia-hercegovinai eseményekkel együtt jelentősen befolyásolták gondolkodásomat, valamint döntéseimet, amelyeket az ENSZ főtitkáraként hoztam meg.'

A ruandai mészárlások idején Kofi Annan a világszervezet békefenntartó erőinek vezetője volt. A nemzetközi békehaderőt a ruandaiak azzal vádolják, hogy semmit nem tett, hogy megvédje őket a terror idején. Sőt, az ENSZ katonákat a harcok ideje alatt kivonták az országból.

Ruandában a népirtás éppen tíz éve kezdődött. 1994. április 6-án a ruandai és a burundi elnököt szállító repülőgépet a főváros repülőteréhez közeledve, leszállás közben lelőtték. A gép egy épületbe csapódott, mindkét államfő meghalt. Órákkal ezután megkezdődött a ruandai kisebbség, a tuszik elleni pogrom. Ruandában a kormány, a hadsereg és egy szélsőségesen militáns szervezet vezetésével alig három hónap alatt 800 ezer embert, főként tuszikat öltek meg.

A többségi hutuk saját mérsékelt társaikat sem kímélték. Az államilag szervezett terror közepette szomszédok és családtagok, papok és apácák gyilkolták egymást, gyakran bozótvágó késekkel. A tuszik és hutuk egyébként nem különböznek egymástól etnikailag vagy törzsileg. Ugyanazt a nyelvet beszélik, és a külsejük alapján szinte képtelenség megkülönböztetni őket egymástól. Elnevezésük eredetileg csak a foglalkozásukra utalt. Korábban a pásztorkodásból élőket hívták hutuknak, míg a jobb módú gazdákat, akiknek tehéncsordáik is voltak, tusziknak nevezték.

Ellentétük a belga gyarmati uralom idején mélyült el. Az 1930-as években a már személyi iratokba is be kellett jegyezni a hutu, illetve tuszi származást. Később, miután 1961-ben a belgák kivonultak, Ruanda független állammá vált. A többségi hutuk ekkor kezdték meg az eddig jobb sorban élő és elitnek számító tuszik üldözését. Hosszú évek alatt a hutu vezetés egyre szélsőségesebbé vált. Így a 90-es évek kezdetén már nyíltan uszítottak a tuszik, de valójában a hutu elnök, Habyarimana politikai ellenfeleinek megölésére.

Végül az elnök repülőgépe 10 éve, leszállás közben felrobbant. A gép éppen azután zuhant le, hogy Ruanda elnöke tárgyalt a tuszi lázadók akkori vezetőjével. Paul Kagaméval, aki ma Ruanda elnöke. Kagamét egy hónapja egy francia tanulmányban azzal vádolták meg, hogy tíz éve ő rendelte el az elnöki gép lelövetését. Válaszul Kagame azt állította, hogy a népirtáshoz a franciák szállították a fegyvereket. Felelősségét az ENSZ Biztonsági Tanácsa 4 éve elismerte azt állítva, hogy nem tettek meg mindent a mészárlás megakadályozásáért. Többnyire spontán és elkerülhetetlen etnikai villongásként beszéltek róla. Pedig a népirtást előre megtervezték. A Tanzániában működő ruandai törvényszék néhány hónapja 3 ruandai férfit ítélt el bűnösségükért. Ketten közülük életfogytig tartó börtönbüntetést kaptak, amiért éveken át a tuszik megölésére uszítottak és bujtogattak. A rádióban például beolvasták a tuszik autóinak rendszámait vagy azoknak a lakásoknak a címét, ahol tuszik éltek.

Az országból több mint 3 millió embernek kellett elmenekülnie az erőszak elől, főként a szomszédos országokba. Mára sokan hazatértek, hogy új életet kezdjenek. 'A népirtás előtt családom volt, a férjemmel és gyerekeimmel éltem. De mind meghaltak a harcokban, ezért elmenekültem. Mire visszatértünk, semmink nem maradt, a házainkat romba döntötték. Mostanra azonban megváltozott az életünk, mert összeálltunk néhányan, megszerveztük magunkat, és kávét termelünk, amit aztán eladunk.' -mondta egy hölgy.

A mészárlások kitervelőit és irányítóit továbbra is keresik, de Ruandában időközben több mint 20 ezer embert engedtek szabadon, miután beismerték bűneiket. Sorsukról hazatértük után falujuk vagy városuk vezetése dönt. Az egyik túlélő, Jacqueline Murekatete 9 éves volt, amikor szüleit és rokonait kivégezték a szomszédaik.

A lány egy árvaházban elrejtőzött, majd később egy amerikai nagybácsi örökbe fogadta. Az Egyesült Államokban találkozott a náci holokauszt egyik túlélőjével. A 75 éves David Gewirtzman a második világháború idején gyerekként Lengyelországban élt. Családjával együtt 2 évig egy disznóólba bújva sikerült megmenekülniük. 'A városunkba 8000 ember közül csak 16-an tértek vissza a gettókból!'

A zsidó holokauszt és a ruandai népirtás áldozatai ők. Túlélők, akik immár együtt beszélnek a fiataloknak borzalmas tapasztalataikról, a megélt embertelenségekről.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!