2004. április 1. 11:26

A mintegy negyven, főleg amerikai és brit katona az éjjel körbevette a boszniai Pale városának egy részét. A SFOR-erői átkutatták az egyik ortodox templomot, és a hozzá tartozó melléképületeket. Az akció során fegyverropogás, és robbanások hallatszottak.

Ezután egy helikopter szállt le a templom kertjében, majd két sérültet tettek föl a Blackhawk-ra. Később kiderült, hogy a hordágyakon a papot és annak fiát vitték el. Mindketten többszörös töréseket és fejsérüléseket szenvedtek, de hivatalosan nem közölték, hogy sebesülésük az akció következménye lenne.

A NATO békefenntartói Radovan Karadzsicsot keresték. A volt boszniai szerb vezetőt egyebek között népirtással vádolja a Hágai Nemzetközi Törvényszék. Januárban már volt egy sikertelen akció a kézre kerítésére. Karadzsics állítólag rendszeresen Pale környékén tartózkodik, nem úgy, mint a másik legkeresettebb háborús bűnökkel vádolt egykori katonai vezető, Ratko Mladics. Az extábornok állítólag ideje nagy részét Szerbiában tölti. Éppen emiatt döntött úgy az Egyesült Államok külügyminisztériuma, hogy felfüggeszti a több tízmillió dolláros segély folyósítását Belgrádnak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!