Nem lesz időközi választás a szavazatvásárlás miatt

rtl.hu

2004. március 28. 18:22

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és pénzbírságot szabott ki Benkő Tibor volt baktalórántházi alpolgármesterre, aki a 2002-es országgyűlési választásokon fejenként kétezer forintért szavazatokat vásárolt. A tanúk szerint a pénzért cserébe a jobboldal jelöltjére kellett voksolni. Az egyéni körzetben a választást Papcsák Ferenc a FIDESZ-MDF jelöltje nyerte, a szocialista Gazda Lászlóval szemben.

Az Országos Választási Iroda egyik tagja szerint a jogorvoslati határidő régen lejárt, ezért Papcsák Ferenc a körzetében elkövetett választási bűncselekmény ellenére képviselő maradhat.

'A már elnyert mandátumot nem érinti. Ugyanis a választási eljárási törvény szűk határokat szab meg a választási eredmények megtámadásával kapcsolatban” – nyilatkozta Maczonkai Mihály.

Papcsák Ferenc elzárkózott a nyilatkozattól. Korábban közleményben tagadta, hogy neki, vagy a Fidesznek köze lenne a baktalórántházi ügyhöz. A képviselő pert akar indítani, amiért összefüggésbe hozták a választási bűncselekménnyel.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!