Madridi robbantás: a szálak Németországba vezetnek

rtl.hu

2004. március 26. 7:42

A három marokkói férfit Madrid térségében és a fővárostól 35 kilométere lévő Ugenában vették őrizetbe szerdán. A gyanúsítottak házaiban házkutatást tartottak bizonyítékok után - közölték belügyi források.

Az n-tv német hírtelevízió eközben arról adott hírt, hogy feltételezhető, hogy Németországban tervelték ki a két héttel ezelőtt Madridban elkövetett robbantásokat. A televízió csütörtöki esti jelentése szerint erre a három marokkói férfi szerdai letartóztatása után derült fény. Őket hosszabb ideje szélsőséges iszlámistaként és lehetséges elkövetőként tartják számon.

Az n-tv hírtelevízió úgy tudja, hogy a Madridban előállított gyanúsítottak közül hárman korábban Németországban éltek. Más források egy vagy két ilyen személyről tudnak. A televízió a hírszerzésre (BND) és a szövetségi bűnügyi hivatalra (BKA) hivatkozva tette közzé értesülését, de az említett szervek nem voltak hajlandók megerősíteni az információt. Állítólag maga a szövetségi főügyész, Kay Nehm vonta magához az ügyet.

A nyomok főleg Hessen tartományba vezetnek, de a német különleges szolgálatok szerint a gyanúsítottak egy nagyobb, működését több tartományra kiterjesztő csoporthoz tartoznak.

A Madridban vonatokon elkövetett merényleteknek 190 halálos áldozata és több mint 1500 sebesültje volt. Csütörtökig a spanyol rendőrség 16 gyanúsítottat, főleg marokkóiakat állított elő, közülük tizennégyen vizsgálati fogságban vannak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!