Késtek a közüzemi számlák is

rtl.hu

2004. március 25. 7:56

A posta logisztikai központjában március első napjaiban torlódtak össze a küldemények. A cégnél azt mondják több ezer olyan elkallódott küldemény lehet, amelyet a hónap elején adtak fel, de csak mostanában érkezett meg a címzettekhez. Úgy tudjuk olyan is előfordult, hogy a fizetési határidő után érkeztek meg a közüzemi számlák az ügyfelekhez. A posta logisztikai vezetője azt mondja, a nehézségeikről a hónap elején értesítették a közszolgáltatókat.

„Sajnos a március elejei fennakadásból lehetett olyan, hogy lejárt a fizetési határidő, amikor bedobták a levelet, ezért elnézést kérünk. Úgy gondolom, hogy ilyen ma már biztosan nincs a rendszerben” – mondta Horváth Sándor, a Magyar Posta logisztikai üzletágvezetője.

A jogszabályok szerint, akinek kellemetlensége adódott egy-egy elkallódott levél miatt, nem feltétlenül számíthat kártérítésre. A postának ugyanis csak az ajánlott és expressz küldemények késéséért kell fizetnie. A posta logisztikai központjában március elején indult a munka. Akkor azt nyilatkozták Híradónknak, hogy a kezdeti nehézségek után az adóbevallások idejére helyreáll a rend a központban.

A postánál ma azt mondták, a központ jól működik. A több hetet késő levelek a kézbesítéskor kallódtak el, és tegnap az utolsó bevallást is eljutatták az adóhivatalnak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!