Férfiklub az iskola mellett
2004. március 25. 19:30
„Ezt nem tartom egészséges alternatívának. Éppen ezért a magam részéről mindent el fogok követni azért, hogy, ha ez a tartalma ennek a klubnak, akkor mindent megteszek azért, hogy ez ne működhessen az iskola közvetlen közelében” – mondta Májer Ferenc, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója.
A klub tulajdonosa szerint nekik is joguk van - akár az iskolák közvetlen közelében is ilyen klubot működtetni, így ő nem is gondolta, hogy ekkora felháborodást okoz majd, amikor kiderül, hogy mi is nyílik itt jó egy hónap múlva.
„Úgy éreztem, hogy a férfiklub megnyitása szigorú feltételekkel, klubtagokon belül nem sértheti senki jogait. És a gyerekeknek nem hiszem, hogy az a dolguk, hogy a férfiklubnak a titkait, vagy egyéb dolgait kifürkésszék” – mondta Urr Kálmán, tulajdonos.
A klub tulajdonosa és a diákok az ablakokba kihelyezett feliratokkal üzengetnek egymásnak. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy a diákok sem örülnek a férfiklub nyitásának, melyről egyelőre csak annyit sikerült megtudni, hogy működéséhez eddig egyetlen hatóság sem járult hozzá.
Természetesen szerettük volna a polgármesteri hivatalban is megkérdezni, hogy ki adhatott engedélyt egy ilyen klub működésére itt az iskolák és óvodák közvetlen közelében, de csak arról tájékoztattak bennünket, hogy a tervezett férfiklub működéséhez engedélyt senki sem kért.