Megcsapolt Barátság
2004. március 24. 11:14
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a két férfit, akik a gyanú szerint többször is megcsapolták a Barátság kőolajvezetéket a Csepel-szigeten. A két - 36 illetve 32 éves - férfit kedden este érték tetten, az olajvezeték Tököl és Szigetcsép közötti szakaszánál. Tetten érésükkor a tolvajok éppen egy lopócsonkkal akartak nagy mennyiségű kőolajat lefejteni a vezetékből. A páros feltehetőleg már hetek óta dézsmálta a vezetéket, ám ez időközben a százhalombattai központnak is feltűnt. Emiatt figyelőszolgálatot állíttattak fel a térségben, s ennek köszönheti lebukását a két gyanúsított.
Kedden este a közelben egy rendszám nélküli IFA tűnt fel, amelyen négy darab ezer literes műanyag tartály, és több kanna is volt. Az elkövetőkre a rendőrök akkor csaptak le, amikor megkezdték volna a vezeték újbóli megcsapolását. Ezt követően a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra állították elő a párost, melynek egyik tagjáról kiderült, hogy már más bűncselekmények miatt is körözték. A két gyanúsított által okozott kár az első becslések szerint is meghaladhatja a tízmillió forintot.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem