Brutálisan megölte lányát
2004. március 23. 13:04
Simon Józsefnek azonban kételyei voltak 2002-ben született második gyermeke apaságát illetően. Felesége kérte, szerezzenek be erről szakértői véleményt, erre azonban nem került sor.
Az asszony 2003. március 19-én nagyobbik, hétéves lányukkal Sárvárra ment vásárolni, a kisebbik gyermeket pedig férje felügyeletére bízta a csecsemőt. A férfi elment a közeli sörözőbe italozni és amikor hazatért, úgy döntött: megöli a kislányt. Megfent egy kést, majd két-három metszéssel elvágta a védekezésre képtelen csecsemő nyakát. A baba a helyszínen életét vesztette.
Simon József a gyilkosságot követően megivott hét deciliter bort, és öngyilkosságot színlelve többször megvágta magát. A rendőrséget a történtekről felesége értesítette, miután hazaérkezésüket követően nagyobbik lányuk megtalálta a húga holttestét.
A gyilkos - akire a ház padlásán találtak rá - kihallgatásakor azt mondta: három hónapja készült tettére.
A Pécsi Ítélőtábla szakértők véleményei és a DNS-vizsgálatok alapján bizonyítottnak látta, hogy az áldozat a gyilkos vér szerinti lánya volt. A büntető tanács az ügyben kiszabott 15 év fegyházbüntetés mellett a nagyobbik lányra vonatkozóan megszüntette Simon József szülői felügyeleti jogát.