Az évszázad csalása - magyar közreműködéssel

rtl.hu

2004. március 23. 16:17

A Scotland Yard szóvivője csak annyit volt hajlandó megerősíteni a Távirati Irodának, hogy az eset kapcsán 'három kelet-európait' vettek őrizetbe, akiktől 'igen jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le'.

A keddi brit sajtó szerint egy magyar nőről és két szerb férfiről van szó, akiknek két látogatás elég volt ahhoz, hogy összesen 1,3 millió fonttal (csaknem 500 millió forinttal) megrövidítsék a legpatinásabb londoni szálloda kaszinóját. Azt első alkalommal állítólag 100 ezer, másodjára azonban már 1,2 millió fontot 'nyertek' a kaszinó rulett asztalánál.

Mint minden nagy nyeremény esetén, a kaszinó vezetése most is megvizsgálta a játékról készült felvételeket, és ezután értesítette a rendőrséget. A kelet-európaiakat egy másik londoni szállodában vették őrizetbe.

A The Guardian szerint az alkalmazott módszer annyira bonyolult, hogy a Scotland Yard szervezett bűnözéssel foglalkozó csoportjának szakdetektívjei a hónap közepén történt, csak most nyilvánosságra került eset óta folyamatosan dolgoznak a mechanizmus pontos feltárásán.

Annyi sejthető, hogy a társaság egy mobiltelefonba beépített miniatűr lézeres mérőeszközzel a golyó útnak indítása után folyamatosan mérte annak sebességét. A telefon a mért adatokat egy számítógépbe továbbította, amely kiszámította, hogy a golyó jó eséllyel a rulett-tányér melyik szektorában fog megállapodni, és visszaküldte a számítási eredményt a telefonba. Az egész folyamat néhány másodpercig tartott, vagyis maradt még idő a tétek elhelyezésére.

Azt, hogy a golyó pontosan melyik számba esik, még ezzel a módszerrel sem lehet pontosan előre kalkulálni, de már a szektor valószínűsítése is hatalmas mértékben növeli az egyébként nullához közelítő nyerési esélyeket - írta a brit lap.

Az esettel kapcsolatos legfőbb gond szakértők szerint annak eldöntése, hogy egyáltalán büntetendő cselekmény történt-e. Erre egyenes utalást tett az MTI-nek nyilatkozó Scotland Yard-szóvivő is, aki azt mondta: a rendőrség a Koronához (ügyészség) fordul tanácsért, hogy milyen eljárást indítson, 'illetve egyáltalán tegyen-e bármilyen további lépést'. Hozzátette: a gyanúsítottak óvadék ellenében szabadlábon vannak.

A szerencsejátékot szabályozó, jelenleg hatályos brit törvény 1845-ből való, és annak vonatkozó, 17. cikkelye csak azt mondja ki, hogy 'törvénybe ütköző eszközöket' tilos használni. A több mint másfél évszázados jogszabály azonban értelemszerűen nem tesz említést mobiltelefonokról és számítógépekről.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!