Égett a békéscsabai kórház
2004. március 21. 11:26
A békéscsabai Réthy Pál kórházban szombaton keletkezett tűz a tetőszerkezetben, ahol korábban nyílt lánggal végeztek szigetelési munkálatokat. A tűz nem terjedt át a betegellátó egységekre, ennek ellenére az intenzív osztályról betegeket kellett átvinni a kórház másik szárnyába.
'Mintaszerűen valósították meg az orvosok és a nővérek az áttelepítést, így a betegellátásban az átmenti költöztetés semmilyen fennakadást nem okozott' - mondta el dr. Szabó Terézia.
A kár nagyságáról az intézmény vezetője nem tudott nyilatkozni.
A rendőrök a tetőn dolgozó munkások egyikét szombat este kihallgatták. A kapitányság munkatársai foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt kezdték meg a vizsgálatot.
A tűzoltóság a legmagasabb, ötös fokozatú riasztást rendelte el, ennek értelmében a megye több városából, valamint Debrecenből és Szegedről is elindultak a tűzoltóautók. Az oltást nehezítette, hogy az ötödik emeleti tetőtéri szintet a tűzoltók, a korszerű kosaras gépjármű hiányában, csak belülről tudták megközelíteni.
Legutóbb január 25-én volt kórháztűz Magyarországon, amikor gázrobbanás miatt tűz ütött ki a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház padlásterében lévő laboratóriumban.