Románia, Ukrajna, Bulgária és Japán nem vonul ki Irakból
2004. március 16. 16:25
- Irakban lévő csapataink körül megerősítettük a biztonsági intézkedéseket, de nincs szó kivonásról - közölte Jevhen Marcsuk, akinek országa 1600 katonával képviselteti magát a nemzetközi erőkben.
A román nemzetvédelmi miniszter szerint Bukarestet eddig még nem kérték fel Irakban szolgáló csapatai létszámának növelésére, de kész lenne megvizsgálni egy ilyen kérést.
Ioan Mircea Pascu emlékeztetett: Lengyelország kérte a NATO-t, hogy kötelezze el magát jobban Irakban. Mint mondta, ez a kérdés vélhetően szerepel majd az észak-atlanti szövetség április 2-i isztambuli csúcstalálkozóján.
Nikolaj Szvinarov bolgár nemzetvédelmi miniszter keddi közlése szerint Szófia sem tervezi katonái kivonását Irakból. Az Egyesült Államoknak, a koalíció vezető erejének vannak tartalék tervei, amelyek újabb államok bevonását vagy a már szolgálatot teljesítő kontingensek kibővítését irányozzák elő - jelentette ki a miniszter, aki szerint Szófia nem kívánja Irakban szolgáló katonái létszámát növelni.
Maradnak a japánok is
Közben a japán kormányfő is bejelentette, hogy nem vonják ki Irakból a japán katonákat, akik néhány hete látnak el humanitárius feladatokat az arab országban. A kormányfő közölte: egyelőre nem tudni, mi lesz az új spanyol kormánynak az iraki újjáépítéssel kapcsolatos politikája, de Japán alapvető álláspontját, mely szerint segíteni kívánja az iraki stabilitást és újjáépítést, nem változtatja meg a spanyol választások eredménye - jelentette ki Koidzumi Dzsunicsiro egy parlamenti bizottság előtt.
José Luis Rodriguez Zapatero spanyol szocialista kormányfőjelölt hétfőn jelentette be, hogy ki kívánja vonni a leköszönő kormány által Irakban felvonultatott 1300 spanyol katonát.