Busz gyulladt ki a fővárosban
2004. március 14. 18:12
Három héttel ezelőtt feltehetően szintén emiatt égett ki egy busz Budapesten. Akkor a 40-es busz motortere égett, és a tűz átterjedt az utastérre is.
Kísértetiesen hasonló esetekhez tavaly többször riasztották a tűzoltókat. A közlekedési vállalat akkori vizsgálata azt állapította meg, hogy egy konstrukciós hiba miatt a busz kipufogódobja hozzáérhet a motor szigeteléséhez. Akkor több buszon hozzákezdtek a hiba kijavításához, de azóta kiderült, hogy az úgynevezett 412-es típusnak - amely a közlekedési vállalat legmodernebb járművei közé tartozik - több hibája van.
„Biztos, hogy az autóbuszok kipufogórendszerét át kell alakítani, az is biztos, hogy a motortér szigetelését át kell alakítani, és az is biztos, hogy a motorház szellőzését is valamilyen módon másként kell megoldani, hogy ilyen hasonló problémát máskor ne forduljanak elő” – mondta Lackovics ános a BKV Rt. főosztályvezetője.
A BKV-nak 60 ilyen járműve van. Úgy tudjuk, hogy a buszok javítása akár több százmillió forintjába is kerülhet a vállalatnak.
Vajda Pál főpolgármester-helyettes szerint a Budapesti Közlekedési Vállalatnak saját hatáskörben, tehát saját költségen kell megjavíttatnia a buszokat. A politikus az RTL Klub Híradónak azt mondta, hogy a főváros idén 26 milliárd forintot ad a BKV-nak, szerinte ennek az összegnek elégnek kell lennie arra, hogy fokozatosan kicseréljék az autóbuszok hibás alaktrészeit. Vajda Pál azt is hozzátette, hogy a gyulladás-veszélyes járműveket folyamatosan ellenőrzik, és a kockázatot jelentő buszokat csak javítás után engedik vissza a forgalomba.